Allergia

2020.08.10. 16:35

Magas, néhol nagyon magas a parlagfűpollen koncentrációja

A parlagfű virágporának koncentrációja országosan a magas tartományban várható, délen, délnyugaton pedig a nagyon magas szintet is elérheti – írta a tisztifőorvosi Facebook-oldal hétfőn.

Forrás: Shutterstock

Az Alföldön a megélénkülő északkeleti szél okoz majd átmeneti enyhülést tették hozzá.

Kiemelték, hogy elindult a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) naponta frissülő, térképes parlagfűpollen-riasztási rendszere (PPRR). A PPRR előrejelzése segíti az allergiások felkészülését a parlagfűpollen-szezonra. Ebben az évben a napi előrejelzés mellett már óránként is elérhető a parlagfűpollen koncentrációja területi szinten.

Az előrejelzés elérhető a polleninfo.oki.hu oldalon.

Az NNK szombaton közölte, hogy kezdődik a parlagfűszezon, az allergiások erős tüneteket tapasztalhatnak már a következő napokban. Ezek enyhítésére fontos a gyógyszeres kezelés és a szakemberek tanácsainak betartása tették hozzá.

Honlapjukon kitértek arra is, hogy a parlagfűpollen koncentrációja általában augusztus végén-szeptember elején tetőzik, és a pollenszemek az első fagyokig jelen lehetnek a levegőben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!