"Evezd le keresztbe!"

2021.05.04. 10:10

Elindult a nevezés a Balaton-átevezésre

A rendezvényre július 10-én kerül sor, ezúttal már zamárdi központtal.

Fonyód, 2020. augusztus 16. A Balaton-átevezés résztvevõi Fonyódnál 2020. augusztus 16-án. A versenyzõknek 9 kilométeres távot kell teljesíteniük Fonyódtól Badacsonyig és vissza. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A tavalyi rendezvénnyel a szervezők elbúcsúztak a fonyódi helyszíntől, s ahogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hírlevelében emlékeztet:

egy éve már a rajt előtt egy héttel le kellett zárni a nevezést, annyi jelentkezés érkezett.

„A 2020-as év bebizonyította, hogy a Balaton-átevezés kinőtte Fonyódot, pedig a helyi kutyás strand fekvése a szemközti Badacsonnyal kiváló helyszíne és díszlete volt az eseménynek, és az önkormányzat is támogatta a megrendezését” – mondta Berényi Péter, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója. „Szerencsére még tavaly sikerült megegyeznünk a Zamárdi Önkormányzattal, hogy az idei évtől hozzájuk, a hatalmas helyi szabadstrandra költözhet a rendezvény,

abban bízunk, hogy mostantól minden évben stabilan 5-6 ezer főt tudunk majd megmozgatni a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon.”

Az idei átevezés az előzetes tervek szerint július 10-én, szombaton lesz, az esemény szlogenje pedig az, hogy „Evezd le keresztbe!”. A névadó szponzor a Red Bull.

A nevezés elindult, a balatonatevezes.hu oldalon lehet jelentkezni. Akik június 10-ig neveznek, azok a rendezvény napján megkapják a Red Bull Balaton-átevezés idei hivatalos pólóját.

Borítókép: a Balaton-átevezés résztvevői Fonyódnál 2020. augusztus 16-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!