2008.03.14. 11:37
A feltételek adottak
<p>Egy újabb reménysugár, hogy Avasújváros és Ráksa két önálló községként különválhasson.</p>
Idén ismét megpróbálják szétválasztani Avasújvárost Ráksától – mondta Erdei D. István parlamenti képviselő tegnap a Szatmárnémeti RMDSZ székházban megtartott sajtótájékoztatóján, ahol jelen volt Csehi Árpád az RMDSZ megyei szervezetének elnöke is. Erdei egy szorosabb együttműködésre szólította fel a megyében működő más pártok képviselőit is, hogy közös érdekeket képviselve végre megtörténhessen a két település különválása. A tavaly májusban tartott sikeres referendum után Erdei D. István parlamanti képviselő terjesztette elő a Képviselőház elé a referendum eredményét, képviselőtársai pedig nagy többséggel jóváhagyták a különválást. A Szenátus szakbizottsága ezt a javaslatot november 27—én tárgyalta meg, itt is pozitív elbírálást kapott az ügy, majd ezt követően a Szenátus plénuma elé terjesztették, ekkor azonban 2008 február 26–án elutasították a két település különválását szorgalmazó indítványt.
Módosítanák a törvényt
A parlamenti képviselő jövő héten törvénymódosítást szeretne benyújtani, ugyanis az erre vonatkozó 355/2001–es törvény értelmében a Szenátus visszautasíthatja a települések szétválasztását még akkor is, ha minden más feltétel adott ahoz, hogy egy újabb település létrejöhessen. Ezt szeretné módosítani Erdei. A jelenlegi feltéteknek az önálló községként való működéshez úgy Avasújváros mint Ráksa megfelelnek, ugyanis ez utóbbiban az elmúlt időszakban új polgármesteri hivatal és a helyi rendőrségnek otthont adó korszerű épület is létesült már, de ugyanúgy felépült a művelődési otthon és egy új iskola, valamint egy ANL—tömbház is. A sikeres referendum után, amelyen mindkét település lakói egyetértettek a különválással, mégsem tettek pontot az ügyre a szenátusi plénumnak köszönhetően. A törvénymódosítást ha sikerül végbevinni, akkor ez év szeptemberében ismét a szenátorok elé kerülhet a települések szétválasztásáról szóló indítvány – mondta határozottan Erdei D. István.
Gugulya–Hégető Lóránd