Ligeti és Bogányi Nagyváradon

A koncert két részbõl állt. Először meghallgattuk Csajkovszkij nagy népszerűségnek örvendő b-moll zongoraversenyét (1875). A versenymű alapja maga a zongoraszólam, amelnyek technikai sajátossága, igényessége próbára teszi az előadót. Bogányi Gergely ezúttal is egyéniségének, alkatának megfelelő, magas mércére helyezett törekvésének nemes példáját nyújtotta. Sokszínű, oldott, kulturált játéka, veleszületett tehetsége, lényegéből és tartásából eredő, a hangszerhez való viszonyulása sugározta azt a bűvös erőt, amely csalhatatlan jele a kivételes művésznek. Csajkovszkij romantikus muzsikájának szenvedélyét, melankóliáját, meditatív, derűs, ártatlanságot sugárzó zenéjét valamint az életörömet felszabadító sodró ünnepélyességét egyaránt és kivételes biztonsággal tolmácsolta. Ünneplő közönségének ráadást nyújtott, Chopin 1836-ban komponált Desz-dúr Noktürnjét játszotta, melynek érzékeny, kifejező dallamát, halk és árnyalt dinamikáját, valamint rögtönzésszerűségét is a maga szépségében tárta hallgatósága elé.

Szereti Brahmsot?

A műsor második részében az estet vezénylő Ligeti András jeles magyarországi karmester irányitása alatt szólalt meg Brahms III. F-dúr szimfóniája. Kitűnő, minden porcikájában élő és hatásos előadást hallhattunk a zenekartól. Ligeti András igazán elemében vezényelt, nemcsak érezte a kompozíciót (partitúra nélkül dirigált!), hanem a brahms-i stílust teljes egészében és maradéktalanul megvalósította. A zenekar teljes felszabadultsággal, színpompával és szuggesztivitással muzsikált. Mindannyiuk közös igyekezetéből és tehetségéből született meg a kitűnő előadás. Újra felfedeztette a hallgatósággal Brahms Beethoven Eroica-jára emlékeztető szimfóniát, akár a mű szenvedélyességére, akár a bennsőséges egyszerűségére, valamint az ismert III. tétel borongós hangulatú, fájdalmas témájára vagy a befejezés drámai küzdelmet megelevenítő majd szelídre váltó hangulatára emlékezünk. A nagysikerű előadást szünni nem akaró tapssal jutalmazta a közönség.