Újabb filmet forgattak Nagyváradon

A Nyugat, A Holnap, e két irodalmi kezdeményezés rokonsága kétségtelen, mindkettő a huszadik századi magyar irodalomnak az európai értékrendbe, az európai áramlatok körébe való besorolásán, felzárkóztatásán fáradozott. Boros Zoltán elmondta, hogy azt szeretné ha a száz évvel ezelőtt Nagyváradon megjelent A Holnap antológia jelentőségének megfelelően kerülne be a szélesebb köztudatba. Ugyanis még tartja magát egy olyan értékelés, hogy A Holnap antológia és Társaság csak egy vidéki kezdeményezés volt, amelynek mindössze egy második, visszahangtalan verseskötet volt a folytatása.

Azok az irodalomtörténészek, akiket a filmben megszólalnak, például Boka László, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója vagy Ilia Mihály szegedi egyetemi tanár, elmondják többek között, hogy A Holnap száz évvel ez előtt azzal, hogy példátlan országos visszhangot váltott ki, durva támadásokat, gúnyolódást, tulajdonképpen a hasonló célokkal induló Nyugat védőernyője is volt.

A film szereplői

Mai írók, költők, irodalomtörténészek szólalnak meg a száz évvel ezelőtti történetről, a fent említetteken kívül többek között Szakolczay Lajos író, irodalomkritikus, Egyed Emese költőt irodalomtörténész, Szőcs Géza költő. Selmeczi György zeneszerző Reinitz dalait énekli és zongorázza Reinitz dalait. A száz évvel ez előtti hangulatot a nagyváradi Szigligeti Társulat fiatal színművészei elevenítik fel, ők mondják a verseket is, Péter I. Zoltán helytörténész pedig felidézi azt a két irodalmi eseményt, ami köré a dokumentumfilm épül: a Holnap Társaság Vajda János emlékünnepét és a Nyugat nagyváradi matinéját.

Boros Zoltán kötődése Váradhoz

Boros Zoltán: – Én Váradról mentem el dolgozni a román főváros egyik magyar intézményéhez, a köztelevízió magyar szerkesztőségébe. Bár sok év telt el azóta, ma is váradinak érzem és mondom magam. Mikor hazajövök, megelevenedik bennem egy olyan Várad-kép, amelyben benne vannak a saját emlékeim, de az olvasmányaim is: egy virtuális Várad, amely hangulatos, szép kultúrváros. Ezt a képet aztán színezi, átrajzolja a mai város, amelyben a városvezetés látható igyekezete ellenére (például a Főutca átalakítása), nem igazán találom a társas együttlétnek azokat a hangulatos tereit, amelyekről Dutka Ákos, Nagy Endre, Tabéry könyvei, Juhász Gyula, Emőd Tamás versei és az én későbbi emlékeim is szólnak.

Péter I. Zoltán