2009.03.06. 17:40
Templomok épülnek

Szatmár megye - Nyolcszázhat új
templom, idén ennyi új,
többségében ortodox templom
épül Romániában. A napokban
kezdik el Szatmárnémetiben a Szent Mihai
és Gavril Ortodox Parokia templomának
építkezési munkálatait a
Golescu híd lábánál, a
határőrség épületével
szemben.

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti
polgármestere lapunknak elmondta jó egy
éve tárgyaltak a templom
helyszínéről, amíg sikerült
megállapodniuk az említett
helyszínben. Az egykori parkoló
területét már
elkerítették. A munkálatok a tervek
szerint 2013 decemberéig tartanak, bár
így is két hónapos
késéssel kezdenek a
építkezéshez.
„Szükség volt és van ezekre a
templomokra. Ahogy egyet felépítünk,
szinte azonnal megtelik, híveink száma
ugyanis ugrásszerűen gyarapodik”
– nyilatkozta Cristian Rus diakónus, a
Nagyváradi Ortodox Püspökség
püspöki szóvivője. Csak mintegy
érdekességként
említjük, hogy az ortodox egyház a
meglévő nyolc temploma mellé
még 17 újat épít Bihar
megyében, és további 33-ra kapnak
pénzt a román kormány idei,
úgynevezett "válságkezelő"
költségvetéséből.