2009.04.26. 15:12
Játékosan, keresztényként
<p>Nagyvárad - Gyerekeknek, illetve fiataloknak<br /> szervezett evangelizációs alkalmat szombaton<br /> a nagyváradi CE Szövetség, Vidám<br /> szívek klubja címmel.</p>
Boros Melinda szociális munkástól,
programvezetőtől megtudtuk: a
gyermekfoglalkozások 9 éves
hagyományra tekintenek vissza. eleinte első
sorban hátrányos helyzetű gyerekeket
vártak, s kezdetben 60-70 résztvevő
volt. Azóta viszont megcsappant az
érdeklődés, úgy tűnik, a
gyerekek szívesebben ülnek a
számítógép előtt,
vélekedett a szervező. Ezért
találták ki, hogy ezúttal minden
érdeklődő gyerek számára
szervezik meg a Vidám szívek
klubját.
Gyerekek, fiatalok
A délelőtti program 4-12 éves
gyerekeknek szólt. Mintegy harmincan jöttek
el. Először énekeket tanultak a
szövetség Ştefan cel Mare
sugárúti székhelyén, az ott
vendégeskedő Szilágy megyei,
krasznai fiatalok vezetésével; a program
játékkal folytatódott, az udvaron.
A résztvevőket két csoportra
osztották, ezek versengtek egymással. Az
érdekes-furfangos játékok
után a társaság
uzsonnázott, majd folytatódtak a
játékos programok, majd a krasznai
fiatalok egy keresztény jelenetet is
előadtak.
A délutáni programra a 10-16 év
közöttieket várták a
szervezők, s ezen mintegy negyvenen vettek
részt. Ismerkedési játékok,
beszélgetések zajlottak. Amint Boros
Melinda elmondta, a szövetségnél
tini evangelizációs program is
működk, s a tinédzsereket
érintő kérdések
megbeszélése mindig érdekes
program e korosztály számára.
Ezúttal is érdekes
beszélgetések zajlottak;
később a krasznai fiatalok
keresztény dalfeldolgozásokat adtak
elő, majd saját életükről
beszéltek - arról, hogy hogyan
követik Krisztust és miképpen
élik meg kereszténységüket.