2009.05.28. 11:04
Közös projektek készülhetnek

Szatmár megye - Tizenöt szatmári,
és tizenöt kárpátaljai
település között született
baráti kapcsolat, amelynek eredménye
képpen a jövőben közös projektek
készülhetnek, amelyek
kivitelezésére EU–s
támogatásra fognak pályázni.

A tapasztalatcsere, az két megye
önkormányzatai közötti kapcsolat
ápolása és újak
kiépítése, illetve a
közös problémák
feltérképezése volt a célja
annak a román–ukrán
partnerségi programnak, amelynek
záróakkordjaként csütörtök
délelőtt okleveleket vehettek át a
résztvevő szatmári és
kárpátaljai képviselők a
Szatmár Megyei Tanács
gyűléstermében.
Kazemér Andrea, a CREST
forrásközpont képviselője
elmondta, többek között olyan
problémák orvoslására kell
megoldást találni, mint a fiatalok
elvándorlása, a bűnözés
megelőzése, az
útinfrastruktúra javítása,
bicikliutak építése.
„Remélem, hogy az
együttműködés
érezhetővé fog válni az
infrastruktúra fejlődésében
is” – mondta Valentin Macec, a
Szatmár Megyei Tanács alelnöke.
Pataki Csaba, a Szatmári Megyei
Regionális Fejlesztési
Ügynökség
igazgatója hangsúlyozta, a
következőkben figyelni fogják az
európai uniós pályázati
lehetőségeket, Tarpai József, a
Kárpátaljai
Területfejlesztési
Ügynökség vezetője pedig
már konkrét példákat sorolt
fel kétoldalú
egyeztetésekről. Így Egri és
a határon túli Asztély
között hagyományőrzés
terén születhet majd közös
EU–s pályázat.
„Nyilván ennél többe
gondolkodunk. Egyelőre tapasztalatcsere
céljából meglátogatjuk a
kárpátaljai, 620 lelkes
település vezetőit. Szeretnénk,
hogy az infrastruktúra
fejlesztésére is közösen
pályázhassunk, de egyelőre
még konkrét lépések
nem történtek e tekintetben” –
vázolta a terveket Szabó Elek, Egri
polgármestere.
Tasnád és a Berekszászi
járás között,
illetve Nagytarna és Csernatő
között faluturizmus
fejlesztését célzó
pályázatok születhetnek, de
további tizenkét szatmári
és tizenkét kárpátaljai
település vezetősége mutatott
hajlandóságot közös
együttműködésre. Szatmár
megyéből még Kökényesd,
Halmi, Avasújváros, Apa, Batarcs,
Komorzán, Kisgérce,
Kányaháza, Bikszád,
Turc községek, illetve
Avasfelsőfalu és
Szatmárnémeti is érintettek a
projektben.
„Elkészítjük majd a
listát az összes lehetséges
kétoldalú tervről. Remélem,
hogy az együttműködések nem
merülnek ki a mostani
találkozásokkal, és a
jövőben valóban
kézzelfogható fejlesztések
történnek” – mondta az
Erdély Online–nak Tarpai.