2009.06.16. 13:13
Új stratégiák a vásárlókért

Bihar megye - Bár május 25-e óta
vezeti a Bihar megyei Fogyasztóvédelmi
Hatóságot, tegnap ikatták be
tisztségébe Sebastian Secoşant, a
területi hatóság helyettes
vezetőjét. Említést tett
terveiről.

Claudip Popalprefektus
olvasta fel Constantin Niţă kereskedelmi
miniszter határozatát a
kinevezésről, egyúttal
megköszönte Cristiana Bigan volt
igazgató tevékenységét
és sok sikert kívánt a Bihar
megyéért felelős új
területi aligazgató
munkásságához.
A beiktatáson jelen volt Silvia Mihalcea, az
országos hatóság alelnöke,
aki elmondta: új startégiát
készülnek gyakorlatba ültetni, melynek
lényege, hogy méginkább a
vásárló felé forduljanak,
megfelelően tájékoztassák a
fogyasztókat , de egyúttal
együttműkdödjenek a
vállalkozókkal is, s mindebbe
bevonják az egyetemi szférát is.
Tájékoztatás
Mint megemlítette, a beiktatást
követően egy szeminárium
kezdődött az egyetemen az online
vásárlás csapdáiról,
az egyetemisták számára. De a
fiatalok mellett "a másik sebezhető
réteget", azaz az időseket is
informálni szeretnék arról, hogy
mit tartsanak szem előtt
vásárláskor, s minden
megyében lesznek erre irányuló
tájékoztató akcióik.
Eugen Marinescu, a Máramaros, Szatmár
és Bihar megyét magába
foglaló Területi
Fogyasztóvédelmi Hatóság
igazgatója kifejtette: a három
területi aligazgatóval egy erős
csapatot alkotnak, amellyel meg fognak felelni a
fogyasztói igényeknek.
Sebastian Secoşan elmondta: szeretné, ha a
hatóság valós
támogatást nyújtana a
fogyasztóknak de tanácsadásban
szeretnék részesíteni a
vállalkozókat is. Röviden
említést tett néhány
új tervéről - ezek egyike a
határon átnyúló
együttműködésre irányul a
hazai és magyarországi kereskedelem
tekintetében, a vásárló
érdekében - de erről bővebben
nem nyilatkozott.
Az új, PSD-párti területi
aligazgató - akiről kiderült, hogy
pont ma tölti be 38. évét -
kérdésre válaszolva elmondta: a
Nagyváradi Egyetem elektromérnöki
szakát végezte el, emellett
közigazgatási mesterfokozattal,
továbbá európai tapasztalatokkal
rendelkezik. 2001 és 2008 között
felügyelőként dolgozott a Bihar megyei
hatóságnál.
Neumann Andrea