Együtt a jövőért — de kik?

A Szatmári Híd Egyesületnek

alighanem eddigi legsikeresebb

rendezvényét sikerült tető

alá hoznia. A meghívott

előadók a termet zsúfolásig

megtöltő, különböző

színvonalú és

irányultságú

eszmefuttatásaikat mindvégig

érdeklődéssel hallgató

közönség előtt fejthették

ki nézeteiket.

A tanácskozás alaphangját megadni

kívánó költemények

és prózarészletek (András

Gyula, Kovács Éva és

László Zita igényes irodalmi

összeállítása

bármelyik nagyváros

színpadán megállta volna a

helyét) egyszerre teremtettek hangulatot

és vázolták fel a

terítékre kerülő

problémákat létrehozó

helyzet társadalmi–történelmi

hátterét. Kovács András

Ferenc, Wass Albert és Hervay Gizella szavaival

szóltak a Trianon óta elmúlt

évtizedekről, amikor

„gyarmatosították a

munkaerőnket, az  agyunkat, még az

álmunkat is” miközben „a

történelem alá szorítottak,

versenyképtelenné,

életképtelenné tettek”,

aminek következtében egyetlen

emberöltő alatt csupán

Erdélyben „eltűnt” szinte

félmillió magyar ember. Mások

pedig már–már a lehetetlen

határán kapaszkodva,  minden

újabb nemzedékkel jobban kopva,

fogyatkozva  próbáltak itthon–

és megmaradni. A vendégek közt is

akadtak fiatalok, akik Szilágyi Domokos

szenvedélyes soraival buzdították

kortársaikat: „mutasd meg: nem igaz/ hogy

kutyakorbácsra születtél/ hogy

elintézhet egy süket

legyintés/(…)hogy a jövő magad

vagy /s a jövő nem hal meg soha”.

Már csak számba kellett volna venni ennek

a jövőnek a tennivalóit, valós

lehetőségeit, járható

ösvényeit, útjait.

Utak és zsákutcák

Krakkó Rudolf főszervező talán

abban hibázott, amit a fórum egyik

erősségének szánt, a

„Kárpát–haza” minden

tájáról érkezett,

különböző elveket valló

(vagy érdekcsoportokhoz tartozó)

politikusokat és pedagógusokat

válogatás nélkül ültetve

egymás mellé. Így került

aztán sor olyan, kiből tapsot, kiből

felháborodást kiváltó

megnyilvánulásokra, mint a Jobbik

képviseletében megjelentek

fajgyűlöletre uszító

propoganda–kiadványainak

osztogatása, illetve a többi

magyarországi pártot

minősíthetetlen hangnemben

gyalázó szónoklatai. Amelyeknek

ugyan semmi közük nem volt a

megbeszélés tárgyához, de

annál több a közelgő

anyaországi választásokhoz.

Minderre még rátett egy jókora

lapáttal Borbély Imrének, a

Magyarok Világszövetsége

nemzetstratégiai bizottsága

elnökének már–már

pszichiáter hatáskörébe

illően zavaros,

összeesküvés–elméleteket

bogozgató, Hitlert és Ceauşescut

felváltva magasztaló szövege.

Végre Kádár Ferenc

nagykárolyi pedagógus és megyei

EMNT–elnök tömör és

célratörő, iskola, nemzettudat–

és a civil társadalom

felelőssége témakörű

előadásának sikerült visszaadni

a rendezvény komolyságát. Olyan

igazságokkal dobva követ a vita

állóvizébe, mint az egész

romániai tanügyi rendszer rosszul

elképzelt és rosszul

megvalósított volta, a magyar

oktatás asszimilációs

törekvések céljából

való tönkretétele, az egész

társadalom működését

rossz mederbe terelő félreformok és

katasztrofális döntések. Ám

Kónya László Szatmár megyei

főtanfelügyelő–helyettes

rögtön utána helyes és kerek

szónoklatban számolt be ugyanannak a

rendszernek a

„megvalósításairól”,

demonstrálva, hogy nálunk minden

szép és jó.

Báthory Éva