2010.02.11. 15:03
Bővítik az elektromos hálózatot a nagykárolyi Szőlősben
<p>Nagykároly - Valószínüleg sok nagykárolyi szőlőtulajdonos vágya válik majd valóra a nagykárolyi tanácsosok döntésének eredményeképpen. A tanács tagjai legutóbbi ülésükön úgy határoztak, hogy tovább bővítik a Szőlős elektromos hálózatát.</p>
A nagykárolyi tanács januári ülését követően már beszámoltunk arról, hogy a tanács megszavazta azt a határozattervezetet, amely a helyi, koncesszióba adott strand elektromos energia kapacitásának növelésére vonatkozik. A nagykárolyi Szőlősnek nevezett városrész bejáratánál található strand elektromos ellátottságát ugyanis önkormányzati költségen bővítik majd, teljes egészében. (A bővítés összköltsége 321 000 lej). Teszi ezt az önkormányzat annak ellenére, hogy a strand koncessziós szerződésében benne foglaltatik, hogy a fejlesztési költségeket a működtető állja.
Indoklás
A bővítés szükségességét azzal indokolta akkor Kovács Jenő polgármester, hogy több, a környéken élő lakos panaszkodott, hogy a gyenge áramszolgáltatás miatt tönkrementek elektromos eszközeik. Írásos panasz azonban mint kiderült, nem érkezett az önkormányzathoz.
Igaz, ez csak később derült ki, mégpedig egy másik határozattervezet tárgyalása során. A tanács elé került ugyanis az a napirendi pont, mely a Szőlősben történő elektromos hálózat bővítésére vonatkozott. A feltehetően több részből álló bővítési terv első megvalósítási szakaszában 124 méter hosszúságban fektetnek le föld alatt húzódó vezetékeket, melyek révén 24 szőlőst csatlakoztathatnak tulajdonosaik az elektromos hálózathoz. A beruházás összértéke 40 000 lej, ebből a csatlakozási költség 1000 lejnek megfelelő terhet ró az érintettekre. A tényleges költségek 1700-2000 lejnek felelnek meg, azonban a hiányzó összeget az önkormányzat állja. A liberális frakció képviselői a határozattervezettel kapcsolatosan annyi megjegyzést fűztek az elhangzottakhoz, hogy teljesen jogos az, hogy segít az önkormányzat a nagykárolyi lakosokon. Hozzátették, hogy érdekes a segítő szándék megmutatkozása, mert bár ennek a bővítésnek a kapcsán 18 leadott, iktatott kérelem érkezett az önkormányzathoz, addig a stranddal kapcsolatosan csak egyet tudtak felmutatni, mégis a strand az, amelynek kiadásait teljes egészében finanszírozza a város.