2010.02.01. 17:26
Lelki harmat a hajdúvárosban
<p>Bihar megye – Egyetemes imahét zajlott Nagyszalontán január 17–24 között. Vendég lelkipásztorok szolgáltak s együttesek, fiatalok léptek a gyülekezet elé műsorukkal.</p>
Az imahét utolsó napján Kiss Jenő kolozsvári protestáns teológiai professzor hirdetett igén a szalontai református templomban. Mondanivalóját Máté evangéliumának 5. fejezete első 10 pontjára építette, melyben, mint mondotta, a boldog Isten szól a boldogságról. Arra tanított az igehirdetés, miért nem lehet boldog az ember, ha a manapság oly divatos módon egymaga próbál megállni az élet viharában: mert Isten úgy teremtette a világot, hogy benne az ember társaival és az Istennel egymásra utalva, egymást segítve, a békét keresve, a hitet befogadva találja meg boldogságát.
Igék napról napra
Az istentisztelet végén könyvbemutatóra került sor. A gyülekezet a Lelki harmat című kötetet ismerhette meg, melynek első kiadása 1894-ben került az olvasókhoz, s az év minden napjára egy igét s annak magyarázatát tartalmazza.
Mikló Ferenc esperes köszöntötte az istentiszteleten jelen lévő Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, valamint Török László polgármestert. Kihangsúlyozta, nagyon sok mindent köszönhet a bihari egyházmegye a megyei tanácsnak, és a nagyszalontai egyházközség is bőséges támogatásban részesült a városi tanácsnak köszönhetően, többek között a bemutatásra váró könyv is a megyei tanács segítségével jelenhetett meg. „Fogadjátok ezt az áhítatos könyvet úgy, mint a legfőbb ajándékhoz segítő kezet, legyen útmutató az esztendő minden napján, olvassátok, és én hiszem, hogy áldássá válik az esztendők során, és talán ahhoz a boldogsághoz is eljutunk, melyről Isten igéjének hirdetése közepette hallhattunk” – mondta az esperes, majd felkérte Visky Istvánt, a könyv szerkesztőjét a kötet bemutatására. „Ünnepelni jöttünk ide, hiszen ha egy könyv 120 esztendő után feltámad, ismét a kezünkbe foghatjuk, az valóságos ünnep. Az eredeti kötetben Szabó Aladár professzor, aki a modern kori református lelkiség megteremtője volt, Isten megismerésére tanítja az olvasót. Áhítatos könyvében minden napra kiválaszt egy igét, és szép, egyszerű érthető módon ad magyarázatot mellé. Ebben a könyvben olyan igék vannak, melyre szüksége van az embernek napról napra” – fogalmazott a könyv eredeti kiadványát felfedező és újraélesztő lelkipásztor.
Hitünk megerősítéséért
Kiss Jenő professzor arra hívta fel a figyelmet, hogy minden nap gazdagodhat az olvasó a Lelki harmat című könyvből, mely megszólítja a mai olvasót is, annak ellenére, hogy több, mint egy évszázada vetették papírra intelmeit. „Isten nélkül porszemek, semmik vagyunk, és a csodálatos az, hogy az Isten ezért a semmi porszemért a legdrágább kincsét, az ő egyszülött fiát adta. Ez a semmi porszem óriási értékű az Isten előtt. Erre az értékre vigyázni segít nekünk ennek a könyvnek a mindennapi olvasása” – mondta Kiss Jenő. Végezetül Szabó Ödön szólt a gyülekezethez. Szavaiban a hit fontosságára hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve, a most megjelenő kötet épp ebben, a hit megerősítésében segíti olvasóját.
A kötet minden lelkészi hivatalban megvásárolható. A szalontai egyetemes imahét, melynek a helyi református templom biztosított otthont január 24-én, vasárnap délután, túrkevei vendégek jelenlétében zárult.
C. Patócs Júlia