2010.03.17. 13:03
Petőfi szavalóverseny Szalárdon
<p>Bihar megye - Második alkalommal rendezték meg Szalárdon a körzeti Petőfi Sándor szavalóversenyt az elmúlt pénteken a Szalárdi János Egyesület és Kőrösi Mária tanítónő szervezésében.</p>
A szalárdi iskola diákjai mellett a környező helységekbőlis szép számmalérkeztek diákok és pedagógusok: Jákóhodosról, Hegyközszentimréről, Biharról, Szentjobbról, Biharvajdáról, Paptamásiból, Hegyközkovácsiból és a határon túli Biharnagybajombólösszesen 43 tanuló versenyzett. Meghívott és egyben a zsűri tagja voltPető Csilla parlamenti képviselő, F. Bathó Ida színművész és Szigeti Ferenc nyüvedi lelkész. A szavalóversenyt Kőrösi Mária nyitotta meg köszöntve a vendégeket, a szalárdi iskola aligazgatónőjét, Nagy Irént, a helyi lelkészt, Borzási Gyulát, a Mozaik együttest. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos megbecsülni kultúránkat, nagyjainkat.
Ezután került sor Fazekas Tibor és Ghitea Júlia pedagógusok vetítéssel egybekötött bemutatójára Petőfi életéről, személyiségéről és a március 15-ei eseményekről. A szavalatok között a szalárdi Kispitypangok és a Pitypang néptánccsoportok somogyi lánytáncokkal és felcsíki polgári táncokkal díszítették a műsort. A megmérettetés után Margittai Tamás és a Mozaik együttes műsora következett, melyben megzenésített verseket adtak elő, majd Török Árpád bűvész szórakoztatta a közönséget.
Helyezettek, díjazottak
A versenyzőketnégy korcsoportban díjazták, III. osztály:1. Kéri Szabolcs (Bihar), 2. Tóth Titusz (Paptamási), 3. Fodor János (Szentjobb); IV. osztály:1. Vencel Dóra (Bihar), 2. Kiss Árpád (Biharnagybajom), 3. Kőrösi Gergő (Szalárd), különdíjat kapott Pető Csilla részéről Máté Emőke Ibolya (Biharvajda),a Napsugár folyóirat részéről Szilák Zoltán (Szalárd), Kendi Norbert (Jákóhodos), Szabó Annamária (Hegyközszentimre) és Petru Barbara (Hegyközkovácsi); V.–VI. osztály:1. Barczag Beatrix (Bihar), 2. Báthori Renáta (Bihar), 3. Elek Enikő (Paptamási) és Gurbai Reghina Boglárka (Bihar), a Szalárdi János Egyesület különdíját kapta Dani Márton (Szalárd), a Pető Csilláét Nagy Krisztina (Szalárd); VII.–VIII. osztály: a zsűri csak 3. díjat adott ki Kovács Katának (Bihar), különdíjat kapott a szalárdi iskola részéről Borz Andrea. Kőrösi Mária tanítónő ezúton is köszönetet mond a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázati támogatásáért, a helyi RMDSZ szervezet, valamint Nagy Miklós polgármester és a szalárdi iskola minden magyar pedagógusának a lelkes támogatásért és az odaadó segítségért.
Kőrösi Tünde