2010.05.09. 18:14
Minden résztvevő kapott díjat
<p>Szatmár megye - A Batizi Református Egyházközség vezetősége szombaton másodjára szervezte meg a Szilágyi Domokos Egyházmegyei Szavalóversenyt. A versenyző diákok mindegyike díjjal térhetett haza.</p>
A Szatmári Református Egyházmegyéből összesen 30 fiatal vett részt a szavalóversenyen. A rendezvény szombat délelőtt istentisztelettel kezdődött, amelyen Kovács József kisbábonyi református lelkipásztor hirdetett igét. Ezt követően Király Lajos batizi lelkész, mint a szavalóverseny házigazdája köszöntötte a versenyre érkezett szavalókat és őket elkísérő családtagjaikat, valamint az öt tagú zsűrit: Bessenyei István színművészt, a zsűri elnökét, Sándor Erzsébet magyartanárt, Szatmári Elemér lelkészt, Barakonyi Gergő színészt, rádiós műsorvezetőt és Zaharia Gabriella végzős gimnazistát.
Két fordulós verseny
A szavalóverseny két fordulóból állt. A diákoknak először a kötelező jellegű verset kellett elszavalniuk, majd egy rövid szünet után került sor a szabadon választott költemények előadására. A gyermekek három korcsoportban versenyeztek egymással: az I-IV. osztályosok alkották az első, az V-VIII. osztályosok a második, míg a IX-XII.-esek a harmadik csoportot. Az első csoportban Tasnádi Tímea lett az első, Rácz Roland a második, míg Kállai Eszter a harmadik helyen végzett, mindhárman mikolaiak. A második csoportban Szatmári Apor pusztadaróci diák szerezte meg az első helyet, második helyezett Docsa Denissza mikolai, harmadik Szilágyi Péter szatmárnémeti diák lett. A harmadik csoportban Vajas Petra vitte el a pálmát Szatmárpálfalváról, második helyezést ért el a tamásváraljai Oroszi Noémi, a harmadik Kerekes Szabina református gimnazista lett. Közönségdíjasok lettek: a kiscsoportban Szilágyi Balázs (Szatmárnémeti-Láncos), a középsőben Ary Dalma (Szatmárnémeti-Láncos), a nagycsoportban pedig Vajas Petra (Szatmárpálfalva). Ezek után kerültek kiosztásra az úgynevezett „különdíjak”, melynek eredményeképpen minden részt vevő diák elismerésben részesült valamely intézmény vagy egyesület kitüntetettjeként ezzel érzékeltetve azt, hogy minden szavaló diák értékes volt a zsűri szemében.