Egy breton és Körösi Csoma Sándor

A magyar nyelvet is jól beszélő 85 éves professzor kutatásai központját Körösi Csoma Sándor élete és életútja képezte.

-     Miért és hogyan kezdett foglalkozni Körösi Csoma Sándor életével, történetével?

-     Az 198o-as években és miért, mert Körösi Csoma Sándorról írtak már különböző könyveket, de tele voltak hibákkal. Mindjárt észre vettem. Említettem Magyari Lajos és Korda Sándor könyveit, ezek nagyon kedves regények, nem felelnek meg a valóságnak. Ezek olyan elképzelt útleírások tulajdonképpen.

-     Ezen az előadáson is említett néhány olyan adatot, ami korrigálja az eddigi ismereteket Körösi Csoma Sándorról, például a zanglai kolostor története, ami nem kolostor hanem várerődítmény.

-     Ez egy tipikus tévedés. Tulajdonképpen Duka Tivadar írta életrajzból származik. Duka Tivadar soha nem volt a Himalájában. Nem csoda, hogy Duka Tivadar elkövette ezt a hibát. Nem volt történész, orvos volt, nem volt lehetősége a Himalájába menni, igyekezett, hogy írjon valamit Körösi Csoma Sándorról, de az a baj, hogy Szentírásnak vették az ő állításait, holott kellett volna ellenőrizni, hogy mit és miért irt ezt vagy azt és akkor észre vették volna, hogy tévedett. Ez emberi dolog, sok ember téved, én is sokszor tévedtem életemben.

-     Miért kezdett foglalkozni a magyarság történetével?

-     Ez nagyon könnyű. Ugye 1947-ben, több mint 6o évvel ezelőtt engem elküldtek Budapestre, ott volt akkor egy francia intézet és a tanára voltam a gödöllői francia gimnáziumnak, mert abban az időben még felekezeti gimnáziumok voltak és a gödöllői francia gimnázium tulajdonképpen premontrei gimnázium volt. A premontrei szerzetesek, akik voltak francia nyelven tanítottak. Ez a különbség a mostani gimnáziumoknál, ahol az idegen nyelveket idegen nyelvnek tanítják. De ott nem, ez volt a tanítási nyelv. Azért küldtek engem oda, hogy tanítsak franciára és főleg a jó francia kiejtésre. Ha már Magyarországon voltam, kezdtem a magyar nyelv iránt érdeklődni. Kezdetben csak újságokat próbáltam olvasni, de az évek folyamán egyre jobban és jobban tudtam magyarul és kezdet magyar témákról írni magyarul. Magyar témákról franciául már az első években írtam de magyarul csak vagy tizenhárom év után. Nem azért mert nem tudtam magyarul hanem azért mert egy francia diplomata, közben diplomata lettem, nem tudott volna egy kommunista újságban cikket írni, nem is akartam.

-     Ha jól tudom szolnoki lány vett el feleségül?

-     Igen, szolnoki lány. Nagyon kedves kis nő volt, sajnos meghalt, napsugaram volt egész életemen keresztül. Nem volt gyerekünk, ő volt a gyerekem.

-     A Franciaországban megjelent Veszélyeztetett népek sorozat első két kötetét ön írta, a csángókról és a székelyekről, miért?

-     Elsősorban, azért mert volt alkalmam többször Erdélyben utazni, még a Ceausescu idejében, de azért tudtam elég sokat menni ide-oda, fényképeket is készítettem, emberekkel beszélgetem. Ez volt az alapja az egésznek. Későbben többször visszamentem és rájöttem arra, hogy Franciaországban semmit nem tudnak arról, hogy kelet Európában, Romániában magyar ajkú emberek vannak. El tudják képzelni, hogy különböző népek élnek arrafelé de nincsenek tisztába, hogy mit jelent, tehát ezért írtam erről a két magyar kisebbségről, a székelyekről és a csángókról. Azután írtam az unitáriusokról. Az is bizonyos szempontból egy kisebbség, vallási kisebbség. Később írtam egy volt vallási kisebbségről, a székely szombatosságról. Mindenik más szempontból veszélyeztetett. Magunk között, a magyarországi magyarok nem nagyon tőrödnek a határon túli honfitársaival, ez a baj. Nem a hivatalos utón, a kormány azt csinálja amit tud, de a nép általában nem nagyon tőrödnek azzal, hogy mi történik. Észre vettem, mert egy könyvet írtam a Tito időbeli Jugoszláviáról és abban mondta, hogy ott van egy magyar kisebbség a Vajdaságban és nagy emberek nem tudták hol is van ez.

-     Ön szerint mi veszélyezteti a székelység jövőjét?

-     Veszélyezteti az, hogy nap, mint nap beszivárognak románok, azzal hogy Románia nekik szabad bárhova menni, nem mondom, hogy nincs igazuk, de az által, akaratukon kívül is elrománosítják a vidéket ahol laknak. Ha nagyon sok magyar van, nem veszély, mert a románok magyarosítják magukat rövid időn belül. Ezt észre vettem Háromszéken. A románok, akik ott vannak, tudnak magyarul. De mondjuk egy faluban ahol a fele lakóság magyar a másik fele román, akkor már a románon van a hangsúly, mert Romániában vagyunk. Ezért gondolom, hogy veszélyeztetett a Székelyföld, mert ha a román kormány nem is igyekszik, akkor is beszivárognak a vidékre. Nem is beszélve, hogy a Ceausescu, a kommunisták idejében, lakótelepeket építettek, hogy több román legyen a magyar vidéken.

-     Ön személy szerint menyire és hogyan támogatja az autonómia törekvéseket?

-     Nehéz megmondani, hogyan tudom én ezt támogatni. Elvileg vagy erkölcsileg egy nagyon jó megoldás lenne, de nem tudom, ha könyveimmel, cikkeimmel valamit tudok segíteni. Ugye Gazda József idézet abból az üzenetből, amit küldtem a Magyarok Világszövetségének Trianon 9o-ik évfordulója alkalmából. Ezek csak szavak, bevallom nem tudok mást csinálni.

-     Az autonómia törekvésekről beszéltünk és, hogy lelkileg vagy értelmileg támogatja. Ön szerint miért volna ez a jó megoldás, miért ért egyet a Székely Nemzeti Tanács törekvéseivel?

-     A második Világháború után volt egy idő, amikor a székely megyék bizonyos autonómiát élveztek. Ez nem tartott sokáig, mert a kommunisták ellene voltak, de megvolt az a tapasztalat, hogy valóban lehetne a székelység részére külön területet teremteni, ahol ők lenének az urak. Nem úgy értem, hogy kiválni Romániából, de legalább tudjanak a saját dolgaikkal foglalkozni, hogy ne keljen mindig a bukaresti kormánynak beavatkozni a belső ügyeikbe.

-     Említette, hogy milyen keveset tudnak Magyarországon és nyugaton, a határon túli magyarokról. Talán így vagyunk mi itt Erdélyben a Moldvai csángókkal kapcsolatban. Ön szerint a csángóságok, mi veszélyezteti a legjobban és mi lehetne a jó megoldás a jövőjüket illetően?

-     A veszély nagy az ők esetükben, mert kevesen vannak, szét vannak szórva egy pár falúban. Amennyiben elhagyják a falút például munkakeresés okán, akkor azonnal elrománosodnak. Nem lehet más a helyzet mert nincs külön kultúrájuk, azt lehet mondani, hogy nincs történelmük. Persze, hogy századakon keresztül itt voltak de teljesen kiestek a történelemből és az a baj, hogy még magyar dialektusban beszélnek de ami tele van román szavakkal. Amikor először jártam náluk, nekem feltűnő volt, hogy a csángók ruhája olyan mint a románoké, jobban mondva mint a moldvaiaké. Az általuk beszélt dialektus annyira archaikus, hogy a magyarországi magyarok nem értik. Én is nagyon nehezen tudtam velük beszélni. Sokszor kérdezték, maga nem tud románul? Az iskola miatt, tudtak románul és inkább románul beszéltek volna. Nekik könnyebb lett volna románul beszélni mint csángónyelven vagy magyarul. A nyelvészek sokat foglalkoznak vele de ez nem segít, tovább romlik a nyelvük és nagyon sok köztük már nem is tud magyarul beszélni.

-     Az jó, hogy magyar tanárok tanítanak ott magyarul?

-     Az jó megoldás. Egy másik jó megoldás lenne, hogy magyar katolikus papokat küldjenek hozzájuk. Mindig Jászvásárból küldik a magyarul nem tudó katolikus papokat, akik arra tanítják őket, hogy nem csángók hanem románok. Bizonyos fokig az egyház is hibás. Századok óta ott hagyta őket, nem törődtek velük, annyira, hogy amikor papokat küldtek hozzájuk, nem magyar hanem lengyel papokat küldtek. Ezek a lengyel papok úgy tartották, hogy a lengyel nyelv a legszebb a világon. Századokon keresztül ez a katolikus kisebbség nem tudott soha magyar katolikus papot kapni. A kommunizmus idején a csíksomlyói ferences szerzetesek többször próbáltak átmenni de nem tudtak. Mostanában lehet, már nem üldözik őket, de a román hatóságok nem nagyon értik, hogy mi értelme van az egésznek. A román hatóságok szerint, minek kell törődni egy pár ezer emberrel.

-     Ön bretonszármazású, a Franciaországi bretonok, a breton közösség mennyire őrzi anyanyelvét, a breton identitást?

-     Mindig volt breton identitás csak a harmadik köztársaság idején, 1875-től egészen a második Világháborúig, a Köztársaság kormánya arra igyekezet, hogy ezekből francia nyelvű emberek legyenek, nem voltak Franciaország ellenesek de ragaszkodtak nyelvükhöz. Most már nem annyira de körülbelül harminc éve újra kezdik tanítani a breton nyelvet, most már egyetemi szinten is és léteznek különböző breton iskolák is.