ERDON Helyi hírek

2010.09.05. 14:29

Fesztivál japán rajzfilmek rajongóinak

<p>Nagyvárad - Az első erdélyi animecon fesztivál színhelye volt szombaton a nagyváradi Ady Endre líceum. Viszonylag kevés résztvevő volt, de aki eljött, sok érdekes program közül válogathatott.</p>

A fesztivált a Nagyváradi Magyar Diákszövetséganime/manga szakosztálya szervezte, mely az Anivár nevet viseli. Amint Magyar Réka szervező elmondta, a nagyszabású fesztivál megszervezése közös ötlet volt; mivel a témához kapcsolódó kisebb, délutáni programjaik sikeresek voltak, úgy gondolták, van igény egy nagyobb lélegzetű rendezvényre is.

Szubkultúra

A manga amúgy egy japán, különösen kifejező rajzstílus, az anime pedig az ilyen rajzokból készült rajzfilm, vagy képregény. Az anime/mangán belül rengeteg műfaj van, mindenki megtalálhatja a magának valót: nemcsak gyerekeknek és felnőtteknek szóló van, de a különböző korosztályok, különböző érdeklődésűek számára is külön képregények és rajzfilmek készülnek. Az anime/manga az évek során erős szubkultúrává alakult, népes rajongótáborral. Az rajongók előszeretettel „bújnak egyik-másik anime-hős bőrébe”, s például a váradi fesztiválon is szembetalálálkoztunk többek között Narutóval, Sasukével, Yukival és Annával. Minden szereplőnek megvan a saját rajongótábora, s a fanatikusoknak külön elnevezésük van: otaku. Ez japán nyelven azt jelenti, hogy megszállottan művel egy hobbit - másutt a világban viszont kizárólag az anime/manga fanatikus rajongóira használják.

Egyedüliek

A nagyváradi rendezvényt hosszú szervezés előzte meg, s a nagyváradi fiatalok mellett résztvettek Aradról, Szatmárról, Nagybányáról, Miskolcról, Kecskemétről, sőt, Budapestről is. Magyar és román anyanyelvű fiatalokat egyaránt láttunk - mint megtudtuk, Váradon egyedül a diákszövetségnek van ilyen szakosztálya, s ide jön nagyjából mindenki, akit érdekel a téma. Mégis, mindent összevetve viszonylag kevesen vettek részt, mintegy százan vették meg a 25 lejes jegyet, miközben a szervezők körülbelül 300 résztvevőre számítottak.

A YoshiCon fesztivál szombat délelőtt kezdődött, s a résztvevők sok programon vehettek részt - például Taekwondo-bemutatót nézhettek meg, illetve megismerkedhettek a Go játék alapaszabályaival. A díszterem előtt vásár volt - többek között képregényeket, manga-bábukat, illetve különféle specifikus öltözékeket - kimonókat, lolita-stílusú ruhákat vásárolhattak.

Programkavalkád

Egy külön teremben a papírhatjogatás (origami) művészetébe avatták be az érdeklődőket, ugyanott manga stílusú portrét is készítettek potom 4 lejért. Volt játékterem, ahol a japán fiatalok kedvenc időtöltését űzhették a résztvevők - azaz az elektronikus táncpad ritmusát követhették, illetve más, specifikus számítógépes játékokon vehettek részt, egy másik tertemben pedig karaoke-zajlott. Dél körül a díszteremben a híres japán teaszertartásról hallhattak előadást a résztvevők - arról a hagyományos módszerről, amely során a házigazdának gondoskodnia kell arról, hogy a négy óra alatt egyránt részesítse esztétikai, intellektuális és pszichikai kényelemben a vendégeket.

Az előadást divatbemutató követte, melynek során lolita-típusú ruhaköltményeket mutattak be a résztvevők. Mint megtudtuk, bár nem a tradicionális japán kultúra része, a lolita-stílus szervesen illeszkedik az anime-manga kultúrába, s az ártatlanságot, a nőiességet hivatott kihangsúlyozni. A programok között AMV (Anime Music Video) bemutatók voltak - ezeket a résztvevők készítették, s a legjobb produkciókat díjazták. Volt tombolahúzás, és többek között a Go-vetélekdő, valamint a Yu-Gi Oh! kártyajáték nyerői is díjat kaptak.

Este partival folytatódott a rendezvény, ahol japán pop, rock, valamint a jellegzetes japán zenei műfaj, a visual-kei szólt a hangfalakból.

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!