ERDON Helyi hírek

2010.09.08. 11:46

Nagyváradi zarándokok Kenderesen

<p>Nagyvárad - Közel negyven nagyváradi zarándok vett részt a Kenderesen, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós szülővárosában tartott, a néhai kormányzó újratemetésének évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen.</p>

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete, illetve Nagy József Barna tiszteletbeli elnök meghívásának eleget téve az elmúlt vasárnap alkalmam volt részt venni azon a kenderesi zarándoklaton, melyet Vitéz Nagybányai Horthy Miklós és családja újratemetésének tizenhetedik évfordulója alkalmából szerveztek. A huszadik századi magyar történelem egyik legfontosabb ugyanakkor legvitatottabb személyiségének nagy kultusza van Kenderesen. Évről évre több százan zarándokolnak a néhai kormányzó sírhelyéhez, ahol 1993 óta nyugszik. Óhajának megfelelően nagyszüleivel, szüleivel, testvéreivel és gyermekeivel közös kriptában helyezték végső nyugalomra szülővárosában. A nagyváradi emisek rendszeresen részt vesznek az itt tartott megemlékezéseken, tudtam meg indulásunk előtt Nagy József Barnától. Idén közel negyven érdeklődő jelentkezett a zarándoklatra, többségében az idősebb korosztály képviselői. Ugyanakkor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezeteinek vezetősége is képviselte magát.
 
Lelkesítő prédikáció
 
Vasárnap kora reggel indultunk útnak. Az időjárás ekkor még nem volt túl bíztató, de szerencsére mire megérkeztünk Kenderesre szikrázó napsütésnek örvendhettünk. Az ünnepi istentisztelet kezdete előtt a helyi néprajzi kiállításnak is helyet biztosító Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Tengerészeti Múzeumbanegy tárlatot nyitottak különböző hajó makettekből, illetve két fiatal szobrászművész, a településnek adományozott Horthy Miklós és Horthy István szobrát is átadták. Ekkor még ingyenesen tekinthettem meg a Horthy családdal kapcsolatos emléktárgyakat, de később, amikor a csapattal együtt visszatértünk a múzeumba 1000 forintot (körülbelül 15 lej) kértek egy belépőért. A csapat java része nem számított a kirándulás útiköltségének felével egyenértékű belépőre, ezért inkább nem tekintette meg a kiállítást. A református templomban tartott istentisztelet alkalmából zsúfolásig megtelt az istenháza, melynek díszesen faragott padsoraiban egykoron a Horthy család tagjai is gyakran foglaltak helyet. Cseh Judit lelkipásztor lélekig hatoló prédikációjában a nemzeti egység fontosságára, egymás megbecsülésére, a sziklaszilárd hit megtartó erejére hívta fel a figyelmet. A hallgatóság itta a tiszteletes asszony minden egyes szavát. A prédikáció után az ungvári Credo Verséneklő Együttes fellépése emelte a hangulatot. Fellépésükkel nem egy résztvevő szemébe csaltak könnyeket. Az ünnepség után a résztvevők közül úgy  az együttes tagjaihoz, mint a tiszteletes asszonyhoz sokan mentek oda személyesen is megköszönni a lélekemelő szolgálatot.
 
Nagyváradi vonatkozás
A zarándokok útja ezt követően a  Horthy-kastélyhoz vezetett. Ezt a gyönyörű épületet 1857-ig Halassy-kúriaként tartotta a számon a lakosság, majd Nagybányai Horthy István és Dévaványai Halassy Paula - a kormányzó szülei -  házassága után lesz a neve Horthy kastély. Az épületet 1925-ben alakították át.  Horthyné kérése volt, hogy a kastély neobarokk jegyeket öltsön magára az átépítéskor, ekkor épült a kastélyhoz a fenti manzárdrész, a kocsifelhajtó, a pipázó, és a hátsó körterasz. Jelenleg az épületben mezőgazdasági szakiskola, illetve kollégium működik, de amint Bogdán Péter polgármestertől is megtudtuk, tervbe van véve a kollégium elköltöztetése és a kastély teljes egészében való múzeummá alakítása. Azokat a helyiségeket tekinthettük meg a kastélyból, mely eredeti állapotában megmaradt. Az egykori pipázó emlékszobaként őrzi a múltat, amelyben képeket láthattunk a régi idők kastélyáról és a Horthy család életéről. Itt nagyváradi vonatkozású emléktárgyat is találtunk: a nagyváradi Magyar Királyi Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Bajtársi Köre emlékplakettjét. A kastélylátogatók számára fenntartott füzetbe a nagyváradi csapat a nevében Török Sándor Bihar megyei EMNT elnök jegyezte le gondolatait.
 

Tisztelgés
A zarándoklat utolsó állomása a Horthy-liget és a kripta volt. Már a hivatalos megemlékezés kezdete előtt több százan gyűltek össze a Horthy család sírboltja körül. A zarándokok gyertyát gyújtottak és némán tisztelegtek a Horthy család négy generációjának kriptájánál.  Horthy Miklós és felesége, jószáshelyi Purgly Magdolna földi maradványait és fiuk, ifj. Horthy Miklós hamvait 1993 szeptember 4-én hozták haza Portugáliából. A kormányzó utolsó kívánsága az volt, hogy csak azután temessék el szeretett hazája földjén, miután az idegen megszállók elhagyták az országot. A kripta előtt a portugáliai sírkő is megtekinthető. A megemlékezésen politikai alakulatok, vitézi és nemesi rendek, katonai hagyományőrző egyesületek, más szervezetek és alakulatok képviselői egyaránt jelen voltak. Végigtekintve a zarándokok csoportján egyértelműen kitűnt, hogy Nagyváradról érkeztek a legtöbben – szervezett módon – a megemlékezésre, főleg, hogy ekkorra megérkeztek a Bihar megyei Hawks MC motoros klub tagjai is. A sírnál beszédek hangzottak el, majd a résztvevők elhelyezték a kegyelet koszorúit Horthy Miklós és családja sírhelye előtt. Beszédet mondott többek között Nagy József Barna is. A zarándoklat után, útban haza felé a résztvevőkkel való beszélgetés során kiderült jövőre is eljönnének Kenderesre az általuk nagyra becsült néhai kormányzó sírja előtt tisztelegni.  

Mészáros Tímea  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!