ERDON Helyi hírek

2011.06.09. 15:39

Együtt a gyerekekért

<p>Mintegy negyven pedagógus, és ugyanannyi diák vett részt önkéntesként abban a programban, melynek során az 1. sz. inkluzív oktatási központ több tanulója, valamint néhány autista gyermek és fiatal számára különböző tevékenységeket szerveztek.</p>

Mariana Indrie pszichológus, az oktatási központ munkatársa, aki a programot vezette, elmondta: a fogyatékkal élő gyerekek, valamint a fiatalok kéthetente műhelyfoglalkozásokon vettek részt. A foglalkozások két órán keresztül tartottak. Négyféle műhely zajlott: mozgás és tánc, zene, színjátszás és mesélés, valamint képzőművészet. Ezek mindegyike fél óráig tartott, s a résztvevők a négy óra leforgása alatt végigjárták mind a négyet. Az oktatási központ tanárai mellett a 11. sz. általános iskola diákjai is részt vettek, Bungău Dorina tanár vezetésével. A gyerekek vegyes csoportokban dolgoztak. „Úgy gondoljuk, hogy ez a program egy siker volt, várjuk a szülők visszajelézését is. Szeretnénk jövőre is folytatni.” - mondta Mariana Indrie a mai záróünnepségen. Bár a gyerekek fáradtak voltak az órák után, mégis nagyon hasznosak voltak számukra a foglalkozások, vélekedett Gabriela Bala, az S.O.S. Autizmus Egyesület képviselője. A tegnapi záróünnepség alkalmából a résztvevő tanárok okleveleket kaptak, ezenkívül rendhagyó módon a szülők is részt vehettek a műhelyfoglalkozásokon. Az ünnepség utolsó mozzanataként a gyerekek léggömböket eresztettek szélnek az iskola udvarán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!