ERDON Helyi hírek

2011.09.30. 14:19

Fotótárlat a filharmóniánál

Rövid tárlatnyitóval kezdődtek el a ma délelőtti műsorok a Nagyváradi Filharmóniában. Két fiatal fotóművész zenei témájú alkotásai tekinthetők meg az előcsarnokban október 14-ig.

Rövid tárlatnyitóval kezdődtek el a ma délelőtti műsorok a Nagyváradi Filharmóniában. Két fiatal fotóművész zenei témájú alkotásai tekinthetők meg az előcsarnokban október 14-ig.

 

 

A Zene Világnapja, valamint az Idősek Világnapja megünneplése alkalmából Constantin Demeter, valamint Diana Pașca zenével kapcsolatos fotóiból nyílt kiállítás. A képek egy része a Nagyváradon immár évek óta rendszeresen megszervezett Nemzetközi Brazil Zenei Fesztiválok alkalmából készült, melyek művészeti igazgatója Thurzó Sándor József, egy része pedig a nagyváradi Elit Music zeneboltban született.

 

Jó ötlet

 

Tódor Albert, a filharmónia igazgatója köszöntötte az egybegyülteket, köszönetet mondva többek között Tóth István fotóművésznek, a tárlat szervezőjének. Mint hozzátette, jó ötletnek találja a filharmónia és a fotóklub együttműködését, így a kiállított alkotásokat is többen fogják majd megtekinteni, mint az Euro Fot Art galériában. Tóth István fotóművész elmondta: első alkalommal állítanak ki a Nagyváradi Filharmónia épületében, s szerencsésnek találja az együttműködést, mivel a művészi zene és a művészi kép egymást egészíti ki. A filharmónia előcsarnokát megfelelőnek tartja a tárlatok megszervezésére, viszont nem ért egyet az igazgatónak azzal a kijelentésével, miszerint a galériában szrvezett tárlatokat csakmintegy harmincan látogatják - tette hozzá.

Később Bianca Pașca, majd Constantin Demeter szólt az egybegyültekhez. A fiatal hölgy egyik munkája szerepelt a Premfoto 2011 fotószalonon alkotásai között, Constantin Demeter pedig kilenc éve tagja a nagyváradi Tavirózsa fotóklubnak, s díjat is nyert a Debrecenben megszervezett nemzetközi fotókiállításon.

 

Nehezményezte

 

A megnyitón részt vett Thurzó Sándor József is, akitől még a megnyitót megelőzően megtudtuk: nehezményezi, hogy egyetlen őt ábrázoló képet sem állítottak ki, holott rengeteg képen szerepelt a brazil fesztivál kapcsán, s negyven éven keresztül dolgozott a Nagyváradi Filharmóniánál. Mindezzel kapcsolatban Tódor Albert igazgató kérdésünkre elmondta: azt szerette volna, ha a kiállítás inkább a zene öröméről szól, mintsem személyekről, s pont az esetleges sértődések elkerülése végett nagyon kevés kiállított fényképen szerepelnek személyek.

 

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!