ERDON Helyi hírek

2011.10.27. 15:14

Bírságok környezetszennyezésért

Komoly bírságokat szabott ki a Bihar megyei Környezetvédelmi Őrség az idén többek között a nagyváradi Hőerőművek Rt.-nek, illetve a Nutripork cégnek – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Komoly bírságokat szabott ki a Bihar megyei Környezetvédelmi Őrség az idén többek között a nagyváradi Hőerőművek Rt.-nek, illetve a Nutripork cégnek – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

 

 

Călin Mocan Bihar megyi főfelügyelő elmondta: a harmadik negyedév végéig csaknem hárommillió RON értékű bírságot szabtak ki – s mindezt csak akkor, amikor nyilvánvaló volt, hogy más módon nem tudnak változásokat elérni. A Hőerőművek Rt.-nél pédául a környezetszennyező kibocsátások nagyon sok esetben meghaladják az engedélyezett mértéket, de úgy tűnik, hogy működtetői nem kötelesek bármit tenni ez ellen. Amint a főfelügyelő elmagyarázta, a környezetvédelmi engedélyben például az szerepel, hogy a 12 szűrő közül legkevesebb hatnak kell működnie. Ezt általában teljesítik is, viszont a berendezés több mint negyven éves, így nagyon kevéssé hatékony.

 

Lehetőségek

 

Az idén 14 ellenőrzést végeztek ott, ezek legnagyobb részét meglepetésszerűen, s összesen 700 ezer RON bírságot szabtak ki. Az első, 200 ezer lejest kifizette a vállalat, a második, 500 ezer lejest viszont megóvta. „Mind a 14 alkalommal megbírságolhattuk volna a hőerőművet, csakhogy végső soron az állampolgárok fizetnek” - mondta Mocan, aki azt is kifejtette: kétli, hogy a rátérés a gázfűtésre szerencsés megoldás lenne, ugyanis az árak nagyon megugorhatnak – bár tény, hogy a gázfűtés az egyik legkörnyezetkímélőbb módszer. Viszont Nagyváradnak rengeteg termálvíz tartaléka van, ez a lehetőség szinte egyáltalán nincs kiaknázva. „Magyarországon sokkal jobban kihasználják a termálvíz nyújtotta lehetőségeket, pedig korántsem rendelkeznek annyival, mint mi” - mondta Mocan.

 

Engedékeny a törvény

 

 

Megtudtuk: a Nutripork disznóneveldéhez négy alkalommal mentek ki ellenőrizni, s két alkalommal szabtak ki egyenként 50 ezer RON pénzbírságot – melyekből a cég egyet fieztett ki. Viszont mindennek meglett az eredménye, ugyanis a főfelügyelő információi szerint az elmúlt hónapban elhordták a felgyűlt trágyát. Paradox módon a Nutripork betartja a törvényeket – monda a főfelügyelő – viszont a törvény túl engedékeny a lakott területtől való szükséges távolság tekintetében. Szeretnék elérni, hogy ezek módosuljanak, s ilyen értelemben tárgyalásokat is folytatott a főfelügyelő Cseke Attila volt egészségügyminiszterrel.

 

Törvényesen

 

A piacrendészetet szintén két alkalommal bírságolták meg, egyenként háromezer lejjel: egyszer azért, mert a piacokon nem gyűjtik szelektíven a szemetet, egyszer pedig az állatkerti hibás szemétgazdálkodás miatt. Komoly gondok vannak a volt Alumina (jelenlegi Cemtrade) vállalattal is – például a Borsi úti vörösiszap-tárolók megtisztítására egy olyan felhívást kapott a Cemtrade a környezetvédelmi ügynökségtől (APM), amely nem tartalmaz semmilyen határidőt – emiatt a céget nem is vonhatják felelősségre a veszélyes tárolók miatt.

 

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!