Hármas könyvbemutató

Margittai Gábor újságíró, esztéta, oktató és a Magyar Nemzet főszerkesztő- helyettesének három könyvét (Utazás a végeken, Mi a madzsar? és a Trianoni menyecske) mutatták be Kolozsváron, a Bocskai ház Óváry termében.

Ha valaki csak egyszer is részt vett a Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulja, Szilágyi Mátyás által mind gyakrabban rendezett könyvbemutatókon, tudhatja, érdemes elmenni. A rendezvényt első alkalommal rendezték, a nagyszámú hallgatóság miatt is, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem főépületében a Bocskai házban, melyben a rektori hivatal is működik.

Az érdeklődéshez viszonyítva az Óváry terem is kicsinek bizonyult, ellenben nyújtotta mindazon eszközöket, melyekkel ideálisan meg lehetett rendezni Margittai Gábor újságíró, esztéta, oktató és a Magyar Nemzet főszerkesztő- helyettese könyveinek bemutatóját. A hallgatóság megismerhette a „Külső magyarok” riportsorozatban megjelent három könyvét: Utazás a végeken (2005-ben jelent meg először, a Scolar kiadó újra megjelentette 2011-ben), Mi a madzsar? (2009) és a Trianoni menyecske (2010). A szerző egy- egy kötetben mutatja be a XX. század kezdete kori Dél-Erdélyt, Máramarost, Csángó-országot, Szepességet, vagy éppen a távoli kárpátaljai magyar szigeteket, mint lehetséges (idő) utazási célpontokat.

Az est házigazdája Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja és dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja. A beszélgetést ifj. Toró Tibor szociológus moderálta.

Az eseményt felvezető beszédében dr. Tonk Márton afeletti örömének adott hangot, hogy egy ilyen eseményt először rendeznek a Főkonzulátussal közösen. Mindhárom könyv tulajdonképpen egy témát jár körül, ami a magyar nemzet múltjával és jelenével foglalkozik, melyhez minden magyar érzelmű ember kötődik.

A terem falára egy térkép kollázs volt kivetítve Délvidék, Burgenland, Szlovénia, Felvidék, Bosznia, Törökország, Egyiptom, és Kazahsztán, mindazon országok, melyekben Margittai Gábor anyagot gyűjtött könyveihez.

Szilágyi Mátyás, aki a Trianoni menyecske című könyvet olvasta, kiemelte azt az előnyt, hogy a képek mennyire alátámasztják a szerző által elmondottakat. Hitelesítik mind azt a sokszor nagyon elgondolkodtató helyzetet, amit Margittai gondolatokba foglal tekintélyes munkáiban.

A könyveknek két olvasata van: a magyarországiak szempontjából sokszor megdöbbentő dolgokat tár fel a határon túl élő magyarokról. A magyarság tudatossága nagyon széles skálán mozog. Kezdve attól, hogy azon csodálkoznak, még magyarul beszélnek emberek, idegen környezetben élve. Hála Istennek, vannak társadalmi munkások, akik felkeresik azokat a területeket, melyeken még élnek magyarok. Magyarországon van egy tudatos réteg, mely szorgalmasan látogatja azokat a területeket, ahol szórványban élnek magyarok.

Romániában ezeket a könyveket még tankönyv formájában is érdemes lenne olvasni. A riportok hangulatát átvenni, elgondolkodni a leírtakon. A könyvek tényeket közölnek, közvetítik a hangulatot. Érezni lehet belőlük, a szerző tényleg ott járt a helyszíneken, és meggyőződhetett arról, amit rögzített.

Mi, akik Erdélyben diplomáciai tevékenységet folytatunk, találkozunk emberekkel, akiknek az élete rendkívül bonyolult élethelyzetet tükröz. Sajátosan alakult a gazdasági, társadalmi és politikai tényezők hatására.

A könyvek feltárják ezeket a helyzeteket. A településen található műemlékek kincsek, melyeknek megmentése Európai szintű pályázatokkal valósítható meg.

Ifj. Toró Tibor szociológusnak a szerzővel folytatott beszélgetése során kibontakozott az a kép, mely a Margittai Gábornak a szórvánnyal való, több mint tízéves kapcsolatát mutatja be. Feltárták, melyek azok a motivációk, indítékok, amik a szerző figyelmét a szórvány magyarságra, irányították. Feltárták azokat a kapcsolatokat, melyek az esztéta, és újságíró munkáját elősegíti. Melyek azok a tanulságok, amiket a több mint másfél évtized alatt összegyűjtött?

Az egész folyamatot az indította el, hogy a Gyimesi néptánc táborban figyelt fel a témára. Baráti körében erdélyi és délvidéki értelmiségiek is segítették abban, hogy mint magyarországi átessen azon a székely romantikán, ami valahol jellemző. Tovább menvén az új úton, idővel rájött, az anyaországiak nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyek birtokában reálisabban fel tudnák mérni azokat a helyzeteket, melyeket egy nemzetközileg, történelmet kevésbé ismert hatalmasságok teremtettek meg. Jelenleg magyarországiak nem ismerik kellő mélységgel a Felvidék, a Délvidék részeinek problémáit. Megfogalmazta azt a következtetést, hogy a székelyek nem szembesülnek azzal a helyzettel, ahol egy szál magyar él. Az is túl a nyolcvanadik életévén.

Az újságírás és a kutatómunka közben lehet úgy bemutatni a közeget, a települést, hogy nem politizálnak.

Csak éppen a műemlékeket mutatják be. Mint irodalomtörténész megfelelő tudományos eszközzel kutatja ezeket a településeket. Céljának elérésében nagy reményeket táplál az Internet terjedésének. Aminek okos, átgondolt használata rendkívül eredményes lehet.

Nagyon fontosnak tartja visszamenni ugyanabba a helységbe. A kisközösségekre nagyobb figyelmet kell fordítani. Halott szórványnak nevezi azt a világot, ahol az első világháborúban elesett hősök nyugszanak, és semmilyen magyar felírat ezt nem, hirdeti. Holott egyes helyeken még angolul is kiírják. „Például 100 ezer magyar halott katona fekszik ottan.” Mostanában úgy tűnik, még a szerbek is reagáltak a megjelent anyagokra, és feltünedeznek a magyar táblák is.

Margittai Gábor könyveiben fel akarja hívni a szórványban élő magyarságra a figyelmet. A szórvány településen levő értékek, mint az Árpád- házi templomok, elhagyott temetők értékeinek megóvására, rendbetételére buzdít. Elkötelezett ember, aki tudja, érzi, mit is kellene tenni azért a történelmi értékért, amelyek évszázadok alatt épültek, és 1100 év bizonyságai.

Kovács Jenő mérnök- kutató vetített képekkel kísért előadásában elmondta, az utolsó magyarokról készített felvételeket, beomlott templomokat, tönkrement udvarházat, hajdani iskolákat, házakat örökített meg, melyek mára más kezekbe kerültek. Sok a hivők nélkül maradt templom van. Most bennük románul hangzik el az igehirdetés.

Széjjelvert hajdani hámor, ami mára már romjaiban sem látható. A több száz éves szimbólumot valószínű ócska vasnak adták el. Olyan belső felvételeket készített, melyek valamikor magyar egyházaké volt, és ma már idegenek kezén van. Láttunk piros sárga kék színekkel díszített templombelsőt.

Szóba álltak olyan utolsó magyarral, aki először csak románul válaszolt a magyarul feltett kérdésekre. De ötpercnyi ilyen beszélgetés után, már tört magyarsággal válaszolt. Ez nem egy helyen történt meg.

A beszédes képek ereje minden szónál hitelesebben többet ért. Megcsodálhattuk a digitális technika előnyeit is. Olyan tónusokat láthattunk, amelyeket analóg felvételek nem tudtak visszaadni.

Példát adva arra, hogy az ilyen jellegű tevékenység nem hiába való. Bízni egy ügyben, mely hosszú évek eredményeként alakult ki. A bemutató is bizonyította, valahol gondolkodásváltásra van szükség.

Csomafáy Ferenc