2011.11.04. 07:52
Harmincöt éve halt meg Szilágyi Domokos
A szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi Általános Iskola képviseletében több diák és tanár tisztelgett november 2–án, szerdán az iskola közelében lévő Szilágyi Domokos szobor előtt.
A szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi Általános Iskola képviseletében több diák és tanár tisztelgett november 2–án, szerdán az iskola közelében lévő Szilágyi Domokos szobor előtt.
A tanintézményben már hagyománnyá vált, hogy az iskola növendékei és tanárai minden évben megemlékeznek a kiváló költő halálának évfordulójáról. A szobornál a VI. C osztály diákjai mondtak verseket, és a sorokon keresztül érzékeltették a költő által képviselt időtálló értékeket, majd virágot helyeztek el a költő emlékművénél. „Fontos számunkra minden generációt emlékeztetni „Szisz” szatmári kötődésére, és költészetéhez csalogatni a mai nemzedéket nemcsak azért, mert ő is ugyanazokon az utcákon sétált végig a maihoz hasonló novemberi délutánokon, mint ahol ma és holnap egy kisdiák, hanem azért is, hogy időtől és tértől függetlenül a nagyszerűségektől súlyos életműve sokakat belopjon a bravúrokba, idilli–derűbe, zsenialitással és humoros–bájjal körülkerített világba, a játékokba, amelyek Szilágyi Domokos feledhetetlen sajátjai” — fogalmazott Gál Eszter magyartanár.