2011.12.06. 12:01
Kezdődik a karácsonyfaidény
Nagyvárad - Kedd délben tartották az Erdészeti Hivatal székhelyén a fenyőfák árverését a gazdasági egységeknek. Az intézménytől a megyében négy településen vásárolhatnak fenyőt magánszemélyek.
Szíjjártó Zoltán aligazgató azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: az Erdészeti Hivataltól a megye négy településén- Élesden, Margittán, Kisszedresen és Jádremetén- vásárolhatnak fenyőfát magánszemélyek. Az idén összesen 2063 darab fenyőfa kivágására kaptak engedélyt, melyből 900 darab a fenyő és 1163 darab a lucfenyő (románul molid). Az árak a magasság függvényében változnak: 0,70 centiméter és 1,30 méter között egy fenyő 24,80 lejbe kerül áfával együtt, a lucfenyő pedig ennek az összegnek a felébe, vagyis 12,40 lejbe. 1,31 méter és 2 méter között a fenyőért 31 lejt, a lucfenyőért pedig 18,60 lejt kell fizetni, 2,01 méter és 3 méter között pedig egy fenyő 37,20 lejbe, illetve egy lucfenyő 24,80 lejbe került. Egyébként az intézmény székhelyén kedd délben tartották a fenyők árverését azon gazdasági egységek számára, melyek nagyobb mennyiségben akartak vásárolni az örökzöld növényből, vagy magasabb fákat is igényeltek. A licit 20 lejtől indult, áfa nélkül, ugyanis a törvények értelmében az árverés áfamentes, az árut azonban már áfával együtt számlázzák. A jelentkezők zárt borítékban tették le az árajánlataikat, melyeket egy urnába dobtak, majd ezeket felbontották. Az aligazgató hangsúlyozta: az általuk kinált fenyőket különleges cetlikkel látják el annak érdekében, hogy megakadályozzák a kivágással, szállítással és forgalmazással kapcsolatos törvénytelenségeket. Mivel nincsenek mozgóárusaik, illetve erre a célra kijelölt helyeik, Váradon nem értékesítenek fenyőt, de természetesen a megyeközpontban élők sem maradnak majd karácsonyfa nélkül, hiszen többek közt az árverésen résztvevő cégek is fognak tűlevelűeket árulni a városban.
Árusítóhelyek
Néhány nappal ezelőtt a Nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. könyleményben tudatta, hogy a városban kijelölték azokat a karácsonyfaárusító-helyeket, ahol december 10-24. között lehet majd vásárolni fenyőket. Ezek a következők: a várad-szőlősi piac mögött, a Decebal-piacon a nyilvános illemhely mellett és a Menumorut utca piachoz tartozó részén, a várad-ősi piacon a zöldség-gyümölcs részleg mellett, a nagypiacon a nyilvános illemhely mellett és a tejcsarnok előtti területen, a várad-rogériuszi piac melletti Mihail Sadoveanu utcában, valamint az ócskapiacon a Real hypermarket környékén.
Ugyanakkor az elmúlt években megszokottá vált, hogy a nagyobb bevásárlóközpontok is árulnak importból származó (Magyarországról, Dániából, Németországból, Lengyelországból, Hollandiából, Ausztriából vagy Olaszországból) karácsonyfákat, de ezek árai meghaladja a hazaiakét.
Ciucur Losonczi Antonius