„A múlt feltérképezése nélkül nem lehet a jövőt építeni”

A nagyváradi betegellátás múltjáról és jelenéről tartottak kétnapos, nagyszabású konferenciát a nagyváradi Ramada hotelben. A május 11-én és 12-én lezajlott eseményen párhuzamosan folytak az előadások az orvosoknak és a betegápolóknak.

A konferencia második, szombati napjának megnyitóján Budaházy István gyógyszerész a teremben lévő orvosoknak elmondta, hogy a múlt feltérképezése nélkül nem lehet a jövőt építeni, ez az alapigazság az egészségügyre is érvényes. Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás után sok orvos, egészségügyi szakember elhagyta az országot a fényesebb karrier reményében, ezért is kell dicséret illesse azokat, akik itthon maradtak, és itt tevékenykednek a betegek javára. Ezt követően Florica Chereches, Nagyvárad alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, hogy büszke arra, hogy részt vett a nagyváradi egészségügyi intézmények reformjában, melynek során a kórházak önkormányzati hatáskörbe kerültek, egységes egészségügyi menedzsment jött létre, a sürgősségi betegellátást elkülönítették a többi egészségügyi szolgáltatástól, illetve megépül a regionális onkológiai központ, amely egyedülálló lesz az országban. „Mindezeket az önkormányzat csak önökkel, orvosokkal együtt tudta megvalósítani” – zárta beszédét az alpolgármester. Felszólalt továbbá Marius Pârcioaga, a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője is, majd az előadások következtek.

Katolikus gyógyászat

Esőként Emődi András történész tartott előadást a nagyváradi római-katolikus egyházmegye egészségügyi tevékenységeiről. A jelenlevők megtudhatták, hogy a római katolikus egyházmegyének évszázadokon át meghatározó szerepe volt a város egészségügyi szolgáltatásainak biztosításában, köszönhetően elsősorban annak, hogy több mint fél évezredig a római katolikusok Nagyvárad feudális urai voltak (a római katolikus püspöknek akkora hatalma volt, mint manapság egy prefektusnak), ezen felül a kanonikus törvények is előírták azt, hogy az egyháznak jótékonysági, ezen belül egészséggondozási tevékenységeket kell folytatnia. Emődi András elmondta, hogy az első név szerint ismert váradi orvos Eugubioi András (1340) volt, de gyógyított maga Deméndi László püspök (1378–1382) is. A dokumentumok először 1375-ben tesznek említést váradi kórházról, majd 1426-ban említik először a Szent Erzsébet kórházat, 1440-ben pedig a Szentlélek Kórházat.

Egészségügyi intézmények

Ugyanakkor már a 12-ik században feljegyzések voltak a Püspökfürdőről és a Szent László fürdőről. 1690-től, a török kiűzése után a római-katolikus egyházmegye újabb egészségügyi szolgáltatásokat is ellátó intézményeket hoz létre. Többek között a káptalan megalapítja első patikáját 1720-ban. A városban a legjelentősebb egészségügyi tevékenységet az Irgalmasrend végezte, amely vallásra, vagyoni helyzetre, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül minden beteget ellátott. Nagyváradon 1770-re elkészült az irgalmasrendi kórház, mely 1948-ig, a kommunista államosításig megszakítás nélkül működött.

Orsolya Nővérek

A Nagyváradon jelentős egészségügyi tevékenységet folytattak az Orsolya Nővérek is, akik amellett, hogy 1850-től kezdődően a város két legfontosabb lányiskoláját működtették, 1886-tól fenntartották a Szent László árvaházat. Egy másik fontos megvalósításuk a Szent József kórház (1930–1932) megépítése volt. Említésre méltóak továbbá a Mallersdorfi ferences nővérek, akik 1897-től a nagyváradi megyei kórházban láttak el betegápolói feladatokat. Az államosítás előtt nyolc kórház volt Nagyváradon, ezek közül kettőt a római katolikus egyház, egyet pedig a zsidó hitközség működtetett. „Ezeknek az intézményeknek a szétverése valószínűleg nem volt a nagyváradi közösség hasznára” – vonta le a következtetést Emődi András.

Gyógyszertárak

Érdekesnek bizonyult dr. Budaházy István előadása is a nagyváradi gyógyszerészeti hálózat alakulásáról a XX. század első felében. Elmondta, hogy a XIX. század végén a gazdasági és szociális fellendülés következtében a város lakossága is megnő (1880 – 31.324 lakos, 1900 – 47.018, 1914 – 69.949), amely maga után vonja az egészségügyi szolgáltatás fejlődését, beleértve a gyógyszerészetet is. Nagyváradon 1900-ban nyolc működő gyógyszertár volt, és az első világháború kitöréséig még nyolcat nyitottak meg. 1912-ben Budapest után Nagyváradnak volt a legtöbb gyógyszertára. Budaházy István ismertette azokat a feltételeket is, amelyek akkoriban egy gyógyszertár beindításához szükségeltettek. Hozzátette, hogy ez jóval nehezebb folyamat volt, mint manapság. A két világháború között négy új gyógyszertárat nyitnak meg, főként a város központi részében.

Államosítás

Az igazán sikeres helyeknek azok számítottak, ahol a tulajdonos több évtizeden keresztül vezette a gyógyszertárat, mint például az Aranykereszt, Madonna stb. Speciális helyzet az antiszemita törvények életbelépése után alakult ki, amikor a legtöbb zsidó tulajdonos átíratta gyógyszertárát keresztény kollégáik nevére, ezzel próbálva megmenteni gyógyszertáraikat a háború utáni időszakra, viszont a Váradról deportált gyógyszerészek közül csak Pajor Pál tért haza. Az 1949. április 2-én az államosítást követően a 29 működő gyógyszertárból 11 folytathatta tevékenységét tovább, a feloszlatott intézmények bútorait, eszközeit és készítményeit más helységekbe szállították. Budaházy István hozzátette, hogy az állam ezzel a lépéssel pontot tett a klasszikus gyógyszerészet végére. Végezetül néhány kitűnő gyógyszerészről beszélt az előadó, többek között Szabó Ferenc, dr. Rácz Rezső, Hankovits Ferenc és dr. Tomcsik Jenő nevét említette.

Váradi zsidó orvosok

A nap folyamán számos más érdekes prezentációt hallgathattak meg a jelenlevők, többek között Norbert Segal, Bianca Paşca, Kiss András, Petru Chitulea és Mózes Teréz tanulmányait. Utóbbi munkáját fia, Mózes Ádám ismertette. A gazdagon adatolt előadásból többek között megtudtuk azt, hogy 1623-tól, Bethlen Gábor fejedelem nyomán telepedhettek le a zsidók Erdélyben, és a zsidó orvosoknak a szabad mozgást is engedélyezett a fejedelem. A törökök kiűzése után először 1715-ben említik az okiratok zsidók jelenlétét Nagyváradon, míg a váradi zsidó hitközség megalakulása 1722-re datálható. Jelentős momentum a zsidók életében II. József császár és király rendelete, melynek nyomán a zsidók is tanulhattak a felsőfokú oktatási intézményekben. Ezt követően említést tett az előadó az első váradi zsidó orvosról, dr. Grósz Frigyesről és rokonairól, valamint dr. Kálmán Izidorról, akik a város megbecsült, híres orvosai voltak. Végezetül az 1786-ban alapított váradi zsidó kórház történetét elevenítette fel Mózes Ádám, amely mögé 1856-ban egy teljesen új kórházat építettek, majd 1905-ben ismét újjáépítették azt, amelyet az elkövetkező évtizedekben folyamatosan bővítettek. A zsidó kórházra nézve is nagy csapást jelentett az, amikor a II. Bécsi Döntés után a német csapatok magyarországi megszállását követően 1944. március 31-én a Gestapo lefoglalta a zsidó kórházat, majd megkezdődött a váradi zsidók deportálása. A háború után a Váradról deportált zsidóknak mindössze 14 százaléka tért vissza a városba, de ők újraszervezték a hitközséget és a kórházat, mígnem ez utóbbi intézményt 1948-ban nacionalizálták.

Nagy Noémi

Pap István