2012.08.15. 11:53
Vakációs bibliahét zajlik Szőlősön
Augusztus 13–17. között zajlik a Vakációs bibliahét a Nagyvárad-Szőlősi Református Egyházközségben. Az alkalmakra sok gyermek és fiatal látogat el.
Augusztus 13–17. között zajlik a Vakációs bibliahét a Nagyvárad-Szőlősi Református Egyházközségben. Az alkalmakra sok gyermek és fiatal látogat el.Az óvodások és kisiskolások részére szervezett programokat hétfőtől péntekig 9 és 13 óra között tartják. Az Ezt látnod kell című bibliahét keretében Isten csodáival ismertetik meg a résztvevő gyerkőcöket. Minden nap imával kezdődnek a foglalkozások, majd énekléssel folytatódik a nap. A szőlősi Vakációs bibliahét sajátja Sasszem Jankó. A bábfigura segítségével villámjelenetekkel vezetik fel a soron következő történetet, majd el is játsszák azt. A nőszövetség jóvoltából a gyermekek kiadós uzsonnát kapnak délelőtt, és a program végén egy kis finomságot, például süteményt, lángost. Az uzsonna után korosztály szerint négy csoportra osztják a gyermekeket és kézimunka foglalkozással, igevers és énektanulással, játékkal folytatódik a nap. A programok végén minden nap átismétlik a tanultakat. A gyerekekkel a nagyobbak, ikések foglalkoznak.
Istenélmény
Szűcs Imre lelkipásztort a bibliahét fontosságáról kérdeztük. Elmondta, hogy ezek az alkalmak több szempontból is fontosak: „Nagyvárad-Szőlősön évek óta nem indult magyar nyelvű osztály. A magyarnyelvű oktatás szempontjából a templom és az iskola kettőséből az iskola kiesett. Fontos, hogy a vasárnapi foglalkozásokon, ünnepi alkalmakon és a bibliaheteken is megszólítsuk a gyerekeket és a fiatalokat.”. A lelkipásztor hozzátette, hogy a vakációs bibliahét alatt főleg azok a fiatalok foglalkoznak a gyermekekkel, akik pár éve maguk is még csak résztvevők voltak. „A vallástanárnőink munkáját dicséri az, hogy most a fiatalok ilyen gondoskodással és jókedvvel vetik bele magukat a munkába. Az ő hozzáállásuk mutatja meg a gyerekeknek, hogy az egyházban örömmel, vidáman, szabadon lehet tevékenykedni. A résztvevő kicsik játékosan tanulnak Istenről, így az Istenélmény vidám megtapasztalása felnőtt korukban is nagy hatással lesz, és nem egy idejét múlt érzéssel jönnek majd a templomba sem.”- fűzte hozzá Szűcs Imre. A Vakációs bibliahét lezárása után augusztus 19-én a vasárnapi istentisztelet keretében a kicsik egy rövid énekes-verses előadással készülnek.
Nagy Noémi