Az Élesdi Művésztelep iskolateremtő erővel bír

Az Élesdi Művésztelep alkotóinak munkáiból rendezett kiállítást a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ. A kiállító művészek közül ezúttal Ferenczy Zsolt festőművésszel, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetének docensével beszélgettünk.

– Milyen pluszt nyújt, milyen inspirációt ad önnek az, hogy az élesdi művésztelepen dolgozik?

– Hat éves koromig a Bihar nyugati csücskében, Bihartordán éltem, majd Sárrétudvariban, most pedig Püspökladányban. Apai ágon Érmelléki felmenőim voltak. Ez abból a szempontból érdekes, hogy míg őseim kelet Biharban éltek, addig én nyugat Biharban voltam gyerek, és most is itt élek. A két pontot pedig egy határ választja el egymástól, majdnem szimmetrikusan. Élesd pedig szintén hasonló helyszínen van, a Bihar keleti részén, hasonló távolságra a határtól, mint Püspökladány. Szóval Élesd egyrészről a múlt és az otthonosság helyszíne, másrészről pedig egy felfedezésre váró terep, ami inspirációkkal is szolgál.

– Mekkora befolyással van egy képzőművész stílusára, munkamódszerére az, ha nem egyedül, hanem egy művésztelepen szervezett formában dolgozik?

– Szerintem ez mindenkinél máshogyan alakul. Az iskolás évek alatt folyamatosan együtt vagyunk társainkkal. A Képzőművészeti Egyetem (ami az utolsó iskola életünkben) volt az a közeg, ahol megszülethetett az élesdi művésztelep. Azok a művészek, akik már a művészeti iskolákban ismerték egymást, akár egy műteremben is dolgoztak, azoktól nem idegen dolog a művésztelepi együttlét. A stílusok egymásra gyakorolt hatásai biztosan működnek, de ezek inkább indirekt módon történnek. Az élesdi művésztelep magját alkotók pl. egy osztályba jártak már a középiskolában Marosvásárhelyen, aztán a Képzőn is egy évfolyamban voltak. Néhányuknál tapasztalni lehet hasonló gondolkodásmódot vagy stílust, de ez természetes is, ha már régmúltból fakad a kapcsolat közöttük. Egyébként a festés (mint alkotás) elég magányos műfaj, hiszen az ember egyedül áll a vászon előtt, és igazából csak magára számíthat. A művésztelepeken a magányos munka mellett viszont sokat tudunk beszélgetni egymás műveiről is, ami nagyon fontos, hiszen év közben elszigeteltebben alkotunk és kevesebbet találkozunk. Természetesen a szakmai dolgok mellett rengeteg más élményben is van részünk, a horgászástól kezdve a lakomákon keresztül a piacozásig...

Hazamegyünk Élesdre

– Miben különbözik az élesdi más művésztelepektől?

– Mindenben és semmiben. Vagyis egy művésztelep megszervezése, lebonyolítása és folyamatos működtetése nagyjából mindenhol ugyanúgy zajlik. A szállás és az étkezés megszervezése, a zavartalan műtermi munka biztosítása, valamint a lehetséges szponzorok felkutatása-megtalálása az anyagi alapja minden művésztelepnek. Viszont a különböző módon alkotó művészek közössége és az adott hely szelleme adja a sava-borsát egy művésztelep arcának, ami megkülönbözteti az összes többi más művészteleptől. Úgy gondolom, hogy az immáron 15 éve működő élesdi művésztelep ebből a szempontból egy iskolateremtő erővel is rendelkező közösség. Élesd pedig már annyira a részünkké vált, hogy szinte haza megyünk nyaranként. Természetesen nagy segítségünkre volt Bodoni Zsolt édesapja, István bácsi, akinek az egész művésztelep nagyon sokat köszönhet. Egyébként számos élesditől kaptunk és kapunk önzetlen segítséget, no meg baráti közösséget. Néhány éve a gyermelyi művésztelepre is járok, amit érdekes módon, jórészt az élesdi művésztelep tagjai alkotják.

– Az ön munkásságban mekkora szerepe van a tájnak?

– Ha csak az elmúlt tíz év munkáimra gondolok, azt kell, hogy mondjam, nagy szerepe van. A tájkép, mint motívum, vagy csupán színhely, több „élesdi kollegám” vásznán is megjelenik. Alföldi vagyok, így a tágas táj, aminek nagy része az égbolt, erőteljes élményként jelenik meg műveimben. Sőt, van olyan installációm is, aminek konkrétan egy műhold-fénykép az alapja, a közeli táj arca felülről, ahonnan többnyire nem is látjuk. De vonzanak a határterületek, elhagyott és gazdátlan vidékek, vagy a tájban megjelenő idegen tereptárgyak és objektumok. Hogy miért a táj? Talán mert nagyrészt ebben zajlik életünk, legyen az vidéki vagy városi táj.

– A modem honlapján a Zóna kiállítás ismertetése kapcsán néhány filmet is említenek (Tarkovszkij, Gothár Péter), valamint Bodor Ádám Sinistra körzet című regényét is. Ebből kiindulva kiváncsi vagyok arra, hogy az ön munkásságra milyen hatással van, illetve hogyan épül be művészetébe a többi művészeti ág - pl. film, irodalom - hatása?

– Természetesen hatással van minden olyan más művészeti ág, ahol hasonló téma vagy kifejezési forma jelenik meg. Ezen hatások nagy része szerintem rejtetten jelentkezik, de nagyon sok elem tudatos választás eredménye. A Modemben kiállított „Zóna” cím egy telitalálat. A Zóna (a Tarkovszkij film mellett) egyértelműen utal arra a periférikus helyzetre, ahol Élesd is van, de nem csak Élesd, hanem ez a régió, ahol a határok az elmúlt századokban folyamatosan változtak, ahol a birtokviszonyok rendezetlenek, és ahol a különböző politikai-hatalmi gépezetek egymást porig alázva váltják egymást. Egy ilyen szituációban mindig is egy heroikus gesztus valami állandósult értéket és emberséget teremteni vagy éppen megőrizni. Ha akarjuk, ha nem, ez a „Zóna” a mi otthonunk, felismerjük, megértjük és látjuk szépségeit és sérüléseit. Ha tehát film, regény vagy festmény készül ebben a témában, önkéntelenül is hasonlítani fognak egymásra vagy éppen inspirálják egymást.

Imaginárius tájképek

– Ismertesse néhány mondatban a Modem-ben kiállított műveit.

– A Modemben kiállított olajfestmények végső soron imaginárius tájképek, egy konkrét gyermekkori élmény újraélésének és vizuális kibontásának játékos kísérletei. A fantazma tájképek felfoghatók tájsebészeti kísérleteknek, játékos tájkorrekcióknak vagy utópikus tájkert variációknak is. Valami sci-fi szerű hangulat is megjelenik a hagyományos tájképi elemek mellett. A montázsszerűen berendezett vágyterekben saját örömeim és boldogságsztereotípiáim jelennek meg. Konkrét és képzelt tájakban a személyes élettér tárgyai jelennek meg. Az otthon közeli melegsége és a távol fenyegető vonzása játékosan összefonódnak. A szépséges gyermekkor nosztalgiájának segítségül hívásával kísérletet teszek a boldogság művi előállítására. Ezeket a képeket három-négy éve festettem.

– Ön szerint van egyfajta stílusbeli, felfogásbeli különbség a magyarországi és az erdélyi magyar képzőművészek között?

– Általánosan nem tudok erre válaszolni, csak a személyes élményeimet tudom tolmácsolni. Akikkel eddig szorosabban érintkeztem, talán műveik borongósabbak (témában és színben), az életben pedig szenvedélyesebbek, energikusabbak és összetartóbbak a magyarországiakkal összehasonlítva.

– Jelenleg milyen projekten/projekteken dolgozik?

– Folytatom a tavaly elkezdett festményeim sorát, melyek témája az ember eredete. A mitikus és tudományos eredet-narratívákat dolgozom fel festészetemben, ahol az előemberek és csodaszarvasok is megjelennek mai köntösben. De tovább folytatom a műholdas fotókon kirajzolódó ember alkotta nyomok, jelek és sérülések vizsgálatát is, és persze a tájak mellett a saját tájékom arculatát sem hanyagolhatom el, ugyanis itt a tavasz, vár a kert.

Pap István