Szenvedésre várva: nagyböjti koncert Váradréten

Pap István

Nagycsütörtök az elcsendesedés napja, lelki készülődés a keresztény ember számára legnagyobb szenvedésre, Isten fiának kereszthalálára. Bár ellentmondásnak tűnik, de az elcsendesedést is lehet zenében kifejezni, ahogy azt megtapasztalhattuk a váradréti templomban április 17-én este hét órától megtartott koncerten. Mintegy felvezetésként Pálfi József parókus lelkész felolvasta a Bibliából a nagyhéten, nagypéntekig tartó történéseket, majd elkezdődött az előadás: a közönség soraiban ülő Brugós Anikó, Krupás Luca és Herman Róza az énekszólamot egymástól átvéve énekelték el az Arany Miatyánk első szakaszát. 

A műsor gerincét ez a középkori népi imádság képezte, mely Mária és Jézus párbeszédeként idézi fel Krisztus nagyheti szenvedéstörténetét. Az Arany Miatyánk szakaszai között váltakozva csendültek fel népzenei és egyházzenei művek. A népzenei betéteket – Kiskoromban árvaságra jutottam, Füzesi ritka magyar, Széki lassú, Bonchidai ritka magyar, A temetőkapu, Arra kérem az én jó Istenemet – a Soroglya és Járom zenekarok játszották, az énekszólamokat Dallos Levente énekelte, míg az egyházzenei műveket a Caeli et Terra kamarakórus és a Csillagocska Református Zeneóvoda pedagóguskórusa adták elő. Elhangzott J. S. Bach Ó, Krisztusfő, te zúzott című korál, W. A. Mozart Ave Verum Corpusa (K. 618), valamint Birtalan József Ki Istenének átad mindent, Quirino Gasparini Adoramus te Christe és Kodály Zoltán A kereszt alatt című kompozíciói. A prózai részeket Barabás Hunor, a Nagyvárad Táncegyüttes tagja olvasta fel. 

Mint ahogy azt az Erdély-szerte megtartott nagycsütörtöki koncert beharangozójában hirdették, a néphagyományban kiemelt fontosságú szerep jut a nagyhét eseményeinek, melyek a halálra és a szenvedésre reflektáló ember lelki- és érzelemvilágát fejezik ki. A szenvedés sújtotta ember a nagyhéten is az Éghez fordul oltalomért, ezért és így fonódtak egységbe a nagycsütörtöki koncerten az égi szférát megidéző egyházzenei kompozíciók és a hús-vér emberek fájdalmát népzenébe oltó szomorú kesergők. A koncert tragikumát érzékeltetve minden előadó a gyász színébe, feketébe volt öltözve, és a szépen megkoreografált műsorban egymásra odafigyelve hozták felszínre a kompozíciók művészi, esztétikai és lelki tartalmát. A koncert és a koreográfia drámai erejű lezárásában többször felcsendült Mária aggodalommal teljes kérdése: „Nagypénteken mit fogsz tenni? Szent Fiam, mit fogsz mívelni?” – előrevetítve és érzékeltetve a baljóslatú jövőt, Jézus szenvedéseit és halálát. Majd az előadók kettes-hármas csoportokban egymás után vonultak ki, és amikor minden előadó elhagyta a templomtermet, a fényeket is leoltották a templomban: a félhomályban, a rájuk omló csendben a hívek fülében, lelkében pedig visszhangzott a kérdés: „Nagypénteken mit fogsz tenni? Szent Fiam, mit fogsz mívelni?”