2013.06.09. 12:35
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
Június 8-án, szombaton délelőtt tartották meg a Partiumi Keresztény Egyetem hagyományos ballagási ünnepségét a Nagyvárad-újvárosi református templomban.
Június 8-án, szombaton délelőtt tartották meg a Partiumi Keresztény Egyetem hagyományos ballagási ünnepségét a Nagyvárad-újvárosi református templomban.
Egy újabb szakasz zárult le a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és az itt tanuló hallgatók életében. Az elmúlt hétvégén egy újabb évfolyam búcsúzott az intézménytől. A hagyományokhoz híven a végzős diákokat a ballagási ünnepséget megelőzően, reggel búcsúztatták el szakonként a PKE épületében, majd 11 órakor a hallgatók, tanáraik, szüleik, ismerőseik és barátaik körében közösen átvonultak az újvárosi templomba, amely idén is szűkösnek bizonyult. A Szózat eléneklése után a ballagókat, a vendégeket és az egybegyűlteket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte. Az ünnepi alkalmon Tőkés László az egyetem elnöke hirdette az igét a 133. Zsoltár első verse és Pál Apostol Efézusbeliekhez (Ef 4, 1-3) írt levelének versei alapján, prédikációjában az elhivatott élet áldásaira hívta fel a figyelmet. „A közösség minden formája bomlófélben van, úgy a család, a barátság vagy a szomszédság, mint egész nemzetünk” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az „elsivatagosodás” metaforájával szemléltette az aggasztó társadalmi folyamatot. Arra biztatta a végzős egyetemistákat, hogy ne hátráljanak meg, nézzenek szembe a kihívásokkal, és tegyenek meg mindent a magyar közösségek megmaradásáért. Az erdélyi EP-képviselő arról is szólt, hogy megbomlott nemzeti egységünket újra helyre kell állítani, amiképpen az orvos meggyógyítja a beteg testet. Tőkés László kiemelte, hogy a hallgatók nem csupán meddő tudással távoznak az egyetemről, hiszen az itt töltött idő alatt a tanintézmény nevében szereplő keresztény szellemhez hűen, az életre készítették fel őket.
Ünnepi gondolatok
Az igehirdetést követően az egyetem rektora János-Szatmári Szabolcs tartotta meg ünnepi évzáró beszédét, amelyben értékelte a tanintézmény elmúlt évét, megemlékezve a pozitív és a szomorú dolgokról is. Kiemelte, milyen új szakokat sikerült indítani, hányan vehettek részt Erasmus képzésen, és milyen intézményekkel kötöttek együttműködési szerződéseket. „Egyszer mindennek eljön a vége, de tudni kell az új irány felé fordulni, meglátni a lehetőségeket. A búcsúzás nem más, mint visszatekintés a múltra, és előretekintés a jövőre”- tette hozzá a rektor. A beszédet követően az alkalmi köszöntésekre került sor. Dr. Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul Magdó János főkonzul üdvözletét adta át a ballagási ünnepségen és megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon az erdélyieknek és a partiumiaknak az anyaországban pusztító árvíz mentő munkálataiban nyújtott segítségért. A továbbiakban dr. Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Főiskola rektora, dr. Csiba Péter a révkomáromi Selye János Egyetem rektorhelyettese és dr. Nábrádi András a Debreceni Egyetem leköszönő dékánja osztották meg ünnepi gondolataikat. A beszédeket követően sor került az érdemoklevelek átadására, majd a végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A Partiumi Keresztény Egyetem Kórusa színvonalas szolgálattal járult hozzá a tanévzáróhoz, amely a testvéregyházak képviselőinek áldásával és a Himnusz eléneklésével zárult. Az ünnepség után a hozzátartozók és a barátok virággal és ajándékokkal halmozták el a ballagókat.
Nagy Noémi