ERDON Helyi hírek

2013.11.05. 17:17

Lakosok döntöttek a beruházásokról

A participatív költségvetés bevezetésére irányuló projektjükről számoltak be kedden a Pro Demokrácia Egyesület nagyváradi képviselői. Három településen értek el sikereket, tudtuk meg.

A participatív költségvetés bevezetésére irányuló projektjükről számoltak be kedden a Pro Demokrácia Egyesület nagyváradi képviselői. Három településen értek el sikereket, tudtuk meg.

Adrian Simon, a nagyváradi Pro Demokrácia Klub elnöke, valamint Irina Pop, a projekt helyi koordinátora a keddi sajtótájékoztatón elmondta: a participatív költségvetés viszonylag új fogalom nemcsak Romániában, de világszerte is. Lényege, hogy a települések költségvetésének egy részéről maguk a lakosok döntsenek, nyílt találkozók, megbeszélések nyomán. A hazai projekt egy országos program része, s az egyesület tagjai február folyamán egy ezzel kapcsolatos kiképzésen is részt vettek. A projekt keretében több Bihar megyei településsel vették fel a kapcsolatot e célból, de Pusztahollód, Miklóírtás és Székelyhíd önkormányzata bizonyult a legnyíltabbnak a kezdeményezésre.

Döntések

A sajtótájékoztatón egyébként részt vett Ioan Horga, Pusztahollód polgármestere is, aki személyesen mondta el, hogy a település lakóinak döntése alapján egy piacot létesítenek majd, ahol keddenként jönnek majd árulni a termelők. Erre 50 ezer lejt tudnak szánni a jövő évi költségvetésből. „A lakosokra nagyon nagy hatással volt az, hogy ők is dönthetnek és folytatni szeretnék az ilyen jellegű találkozókat” - jegyezte meg a polgármester.

Székelyhídon a polgármester pont olyan meggondolásból nem jött el, hogy ne befolyásolja a helybéliek döntését, viszont a civil szervezetek képviselői mellett egy helyi tanácsi képviselő is részt vett. Itt élénk vita folyt arról, hogy mi lenne a legfontosabb, egyesek egy szociális jellegű programot szerettek volna megvalósítani a romák részére, végül azonban a többség azt az ötletet támogatta, hogy a Székelyhídi Napok keretében szánjanak egy napot a helyi mezőgazdasági termékek népszerűsítésére. Ezen belül különös hangsúlyt fektetnek majd a barackra, illetve a barack feldolgozásából nyert termékekre, s ezek képezik majd a település márkajelét is.

Miklóírtáson a lakosok arról döntöttek, hogy egy piknikezésre alkalmas helyet alakítanak ki a környéken, s ezzel kezdetét veszik a turizmus fejlesztésére irányuló lépések.

A Pro Demokrácia képviselői elmondták: fontos szempont volt, hogy a három település polgármestere ne ugyanazt a pártot képviselje, illetve hogy megvalósítható tervekről döntsenek a helyiek. Persze a találkozók alatt nagyon sok terv felmerült, infrastruktúra fejlesztéstől kezdve diszkó létesítéséig, de nem mindenre lett volna pénz. Mint elhangzott, eredményesnek tartják az együttműködést a településekkel, úgy tűnik, Biharban más megyékhez képest sokkal jobbak az eredmények. Ez egy első kezdeményezés volt a participatív költségvetés bevezetésére, s ha minden jól halad, egyre nagyszabásúbb projektekről döntenek majd a települések lakosai.

Adrian Simon elmondta: Nagyváradon egyelőre az általuk megkeresett helyi tanácsosok nemigen vették figyelembe a Pro Demokrácia Egyesület kezdeményezéseit, de ők azért bíznak benne, hogy előbb utóbb itt is sikerrel járnak majd.

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!