Egy színvonalas lakossági koncert

Magyar nyelvterületen jelenleg talán a legkedveltebb könnyűzenei együttes a Nagyváradon is már többször fellépő Quimby. Szombaton a

Szent László Napokon láthattuk-hallhattuk őket.

Pop, rock, jazz, blues, country, olykor punk zenei stílusokból elegyített, gazdagon hangszerelt zenéjüket intelligens, elgondolkoztató, humoros szövegvilággal társítják, amiből kreatív energiáiknak köszönhetően olyan nagyszerű dalok születtek az évek során, mint az Álmatlan dal, a Ventilátor blues, az Autó egy szerpentinen, az Elvisz a szél, az Ultravaló, vagy a legutóbbi albumukról a Kivándorló blues és a Kényszerleszállás, hogy csak azokat a számokat említsem, amelyeket szombat este is eljátszottak.

Színpadra teremtve

Nem fukarkodott az Isten, amikor talentummal szórta meg a zenekar tagjait, akiket színpadra teremtett ugyanaz a fennvaló. Erről árulkodott a szombat esti koncert is: Kiss Tibor frontember rendkívül szuggesztív megjelenésű énekes-gitáros, aki egy könnyűzenei sztár minden kvalitásával rendelkezik, és ugyanez mondható el Varga Livius dobos-énekesről is. Balanyi Szilárd szintetizátoros visszafogottabb személyiség a színpadon, de játéka ugyanolyan meghatározó jelentőségű a zenekar összhangzásának szempontjából, mint a frontembereké. Az autentikus hipszter fazonnal rendelkező Gerdesits Ferenc dobos és a konszolidáltabb Mikuli Ferenc basszusgitáros atombiztos ritmusszekciót alkotnak, míg Kárpáti József az együttes hangzásvilágát gazdagító trombitaszólókért felelős, és a keményebb hangzások kedvelőinek örömére előadta azt a punkdalt is, amit eddig Váradon mindig. Ezzel is jelezte a zenekar azt, hogy bár szélesebb közönség előtt játszanak, nem tesznek szükségtelen engedményeket, és repertoárjukat nem szabják a közízléshez.

Lakossági koncert

Itt kell említést tenni a szombat esti koncert egyetlen olyan momentumáról, ami nem segítette elő a jó hangulat kialakulását. Arra az átvezető szövegre gondolok, amelyben Kiss Tibi az általuk lakossági koncertnek nevezett fogalomról elmélkedett, kiemelve, hogy ezekre a koncertekre a közönség nagy része általában csak a Most múlik pontosan című slágerük miatt látogat ki, és a frontember értésére adta mindenkinek, hogy ezt az „egyslágeres zenekar” státuszt nem veszik jó néven. A Quimbynek már annyi nagyszerű dalt köszönhetünk, hogy ezek után eléggé furcsán hatott ez a frusztrációt sugalló eszmefuttatás, már csak azért is, mert egy Quimby kaliberű zenekar tagjai nyilvánvalóan tisztában vannak azzal, hogy egy ingyenes, szabadtéri dzsemborira sok olyan ember is elmegy, akik csak a slágerszámokat ismerik, és csak azokra kíváncsiak. Ez törvényszerű, ami sem a zenekart, sem pedig a közönséget nem minősíti.

Vissza, vissza!

De visszatérve a koncertre, az együttes nagy lendülettel és a Quimby hírnevéhez méltó profizmussal vezette elő jobbnál jobb kompozícióit. Külön ki kell emelni Varga Livius teljesítményét, aki mankóban lépett fel, mert a közelmúltban baleset érte, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a tőle megszokott energikussággal és szenvedéllyel adja elő dalait. A mintegy két órás koncert végén a Quimby levonult a színpadról, de a közönség természetesen azonnal „vissza!” kiáltásokkal csalogatta vissza az együttest, hiszen maradt a tarsolyban néhány olyan dal, ami nélkül nem lehet teljes egy lakossági Quimby-koncert. Szerencsére sikerült jobb belátásra bírni a muzsikusokat, akik a ráadásban a Most múlik pontosan, a Magam adom és a Sehol se talállak slágertriásszal zárták fellépésüket. Nagyon jól sikerült, emlékezetes koncert volt, és feltehetőleg nem csak a szombat esti koncertre vonatkozott a váradi Quimby rajongók Vissza, vissza! kiáltása.

Pap István