2014.07.22. 12:15
Tömbházfelújítások
A nagyváradi helyi tanács hétfői ülésén megszavazott 45 váradi tömbház hőszigetelés-felújítási munkálataira vonatkozó határozat-javaslatot.
A nagyváradi helyi tanács hétfői ülésén megszavazott 45 váradi tömbház hőszigetelés-felújítási munkálataira vonatkozó határozat-javaslatot.
A legtöbb, szám szerint tizennégy felújításra váró tömbház a Mester/Mestesugarilor utcán van, tizenhárom tömbházat pedig a Salcamilor utcán újítanak fel. Négy-négy tömbház hőszigetelését újítják fel a Flammarion és a Morii utcákon, és ugyanezt a munkálatot végzik el a Locomotivei utcán három, a Cantacuzino és a Lapusului utcákon két-két, a Sadoveanu, a Moldovei és a Brancoveanu utcákon pedig egy-egy tömbházon. A felújítási költségek tömbházanként változnak, de az mindegyik határozatban közös, hogy a kivitelezést végző cég három hónap alatt kell elvégezze a munkát, melyre három év garanciát vállal. Mindegyik tömbház esetében a pályázható összegek hatvan százalékát az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából és a központi költségvetésből állják, míg a másik negyven százalék a helyi költségvetés és a lakótársulások költségvetését terheli, és a nem pályázható költségeket is a lakótársulások kell fizessék.