2015.04.19. 18:52
Nívós borbált szerveztek Nagyváradon
Múlt szombaton a Vura Vinotéka és a Borbarátnők Társasága első alkalommal szervezte meg a Nagyváradi Borbált a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) dísztermében. A fő cél az volt, hogy a magyar borokat, illetve a borkultúrát kicsit közelebb hozzák az emberekhez.
Múlt szombaton a Vura Vinotéka és a Borbarátnők Társasága első alkalommal szervezte meg a Nagyváradi Borbált a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) dísztermében. A fő cél az volt, hogy a magyar borokat, illetve a borkultúrát kicsit közelebb hozzák az emberekhez.
Aki nem szereti a bort, az asszonyt és a dalt, bolond marad egész életében – ezzel a Luther Mártonnak tulajdonított idézettel köszöntötte az egybegyűlteket Csűrös Csilla, a Kossuth Rádió gyönyörű szép magyarsággal beszélő szerkesztő-műsorvezetője a Vura Vinotéka és a Borbarátnők Társasága által első alkalommal megszervezett Nagyváradi Borbálon, melyen még számos, az alkalomhoz illő frappáns idézet elhangzott. Ezt megelőzően Thurzó Zoltán zongoraművész játékát hallgathatták a folyamatosan érkezők, a díszterem előtti folyóson pedig Sófalvi István fotóművész „Érmelléki borospincék” című tárlatát lehetett megtekinteni.
Közös erővel
A rendezvény fő célja az volt – mint ahogy Pálfi Noémi főszervező bevezetőjében hangsúlyozta –, hogy a magyar borokat, illetve a borkultúrát úgymond kicsit közelebb hozzák az emberekhez, valamint felvirágoztassák a minőségi borok és a mértékletes borivás kultúráját. Ez a bál így tényleg a borról, illetve a borkultúra népszerűsítéséről szólt, nem okozott gondot senkinek az egyházi- vagy politikai hovatartozása (ezt bizonyítandó Huszár István alpolgármester üdvözletét küldte, és jelen volt például Biró Rozália RMDSZ-es szenátor és Tőkés László európai parlamenti képviselő is), a bevételt pedig a környékbeli, egykor nagyon híres érmelléki borvidék támogatására, felkarolására, promoválására fordítják, az ottani boroknak a bemutatására. Ugyanis nem csupán a filoxéra, hanem sajnos a szocializmus évtizede akkora kárt tett ezen a téren is, hogy még napjainkban is csak alig-alig ébredezik az évszázadokon keresztül méltán híres érmelléki borvidék, szerencsére azonban most már sokan próbálkoznak a termeléssel, és egyre jobb borokat készítenek. Az összegyűlt pénzből ezért a tervek szerint egy olyan konferenciát vagy szakmai fórumot is fognak szervezni, ahol le tudnak az illetékes képviselőkkel majd ülni tárgyalni, hogy tényleg közös erővel tovább lehessen lépni.
Buzdító szavak
Megfontolandó buzdító szavakat fogalmazott meg Németh Ágnes, a VinCE szakmai magazin főszerkesztője, Közép-Európa talán legnívósabb borfesztiváljának a főszervezője fővédnöki minőségében, míg dr. Mészáros Gabriella borszakértő, nemzetközi borakadémikus díszvendégként volt jelen és bátorította a bortermelőket. A védnöki tisztet Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa töltötte be, ezért dr. Takács Péter Attila konzul is megosztotta néhány gondolatát. A művészi pillanatokról egy ifjú zongoravirtuóz, Ilisz Dominik, Jámbor Fekete Erzsébet tanítványa, a Stephany Sporttáncklub két tagja, a kalotaszegi táncot bemutató Csillagocska Néptáncegyüttes, valamint Andrejszki Judit gondoskodott. Utóbbi a régi zene ismert és több rangos díjjal elismert emblematikus alakja, és Bor és szerelem címmel válogatást adott elő a XVI–XVII. század zeneirodalmából (csembaló, ének).
Támogatók
Főtámogatók a jobbnál-jobb borokat biztosító hat pincészet voltak. A három környékbeli borászat (Balla Géza pincészete – Arad Hegyalja, Nachbil pincészet – Szatmárbéltek, Vinca pincészet – Kárásztelek) mellett a régi királyi borvidék (Maurer Oszkár – Szerémség), és a mai „királyi” borvidék: Tokaj (Béres Szőlőbirtok és Pincészet és a Tokaj Kereskedőház) képviseltette magát. Molnár Levente, a helyi Hilton vendéglő sous-chéfje álmodta meg a hideg-meleg svédasztalos büfé-vacsora menüpontjait, s minden borászat háromféle bemutatandó borából egy a vacsorához volt párosítva.
A tombola és árverés (borok és helyi képzőművészek – Vassy Erzsébet és Bihari Barna – alkotásai) szakította meg a táncot egy rövid időre. Említést érdemel még, hogy tizennyolcféle minőségi borból korlátlanul lehetett fogyasztani, a talpalávalót pedig a Sanzon együttes (Szőcs Lőrincz, Szakács Zselyke, Csepei Róbert, Márkus Zoltán) szolgáltatta.
Ciucur Losonczi Antonius