Indiánok táboroznak Nagyszántón

Augusztus 14-21. közt az Ovisuli Egyesület, illetve Herman Ferenc szervezésében ottalvós indiántábornak biztosít helyszínt a nagyszántói kultúrotthon és környéke. Jól telnek a napok.

Az egy dolog, és természetes, hogy főszervezőként, a nyakában orvosságos zacskót viselő, gyermekkorában az indiánkönyveket rongyosra olvasó Herman „Nagy Medve” Ferenc rendkívül lelkes és a tábor minden pillanatát élvezi, viszont ugyanez a többi résztvevőről is elmondható. Bár többségük falusi gyermek, tehát elvileg hozzá vannak szokva a természetes környezethez, és nem dob egy hátast, ha meglát mondjuk egy lovat, mégis alig lehet őket „elvonszolni” a táborból, és minden bizonnyal évek múltán is szívesen fognak emlékezni arra, hogy akkor nekik sátorban kellett aludniuk. Ottjártunkkor épp a Pusztai Farkasok három tagja tartott számukra bemutatót, illetve magyarázta, hogy kell íjjal nyílvesszőt lőni, miközben egy kicsit távolabb, az egyik asztalnál honfoglalás kori tárgyak készültek.

Egy indiántábor megszervezéséről amúgy már régóta álmodozott Herman Ferenc, s amikor ezen ötletével előállt, rögtön támogatóra lelt Pető Dalma, a nagyváradi Ovisuli Egyesület elnökének személyében, aki szintén hisz abban, hogy megfelelő összefogással sok minden elérhető, és ugyanakkor egyik nem titkolt célja, hogy tartalmas és hasznos szórakozási lehetőségeset biztosítson a nyári szünidőben azon gyermek számára, akik valamilyen oknál fogva itthon maradtak. És nem csupán elméleti szinten teszi ezt, hanem a gyakorlatban is, hiszen pénteken például üdítőket is fog vinni az egyesület nevében a táborozóknak. Bátori Géza polgármester és Kupás Tibor, a borsi Polgármesteri Hivatal kulturális mindenese arról gondoskodott, hogy a közigazgatásilag Borshoz tartó Nagyszántó kultúrotthona és környéke legyen a helyszín, a lurkókra pedig Pék Andrea és Balogh Emese pedagógusok is felügyelnek.

Közel a természethez

- Az indiánok kultúrája érdekes, színes, unikum- foglalja össze kérésünkre a lényeget Herman Ferenc. Tele van legendákkal, a bennünket körülvevő természetes világra épül. Horgásztak, vadásztak, táboroztak, erdőben éltek, mindent felhasználtak a túlélésük érdekében. Mindebből kiindulva úgy gondoltuk, hogy ebben a táborban a játékok mellett indián díszeket és ruhákat készítünk, úgy, hogy nem csak egymásra vigyázunk, hanem a bennünket körülvevő természetre is. Harcolunk úgymond egymással, de közben odafigyelünk arra, hogy senki és semmi meg ne sérüljön. Számháborúzunk, különböző csoportos játékokat játszunk, staféta versenyt, fogócskát, adj király katonát, kézműves-foglalkozásokat szervezünk, és teljes harci díszben vonulunk egy közeli lovardába, ahol egy egész délután eltöltünk. A gyerekek nem csak felülnek, tesznek egy kört, leszállnak a lovakról, és ennyi, hanem segítséggel játszanak is velük. Megtanulják: miért és hogyan kell megfésülni egy lovat, miért fontos a csutakolás és a patkolás vagy éppen utóbbinak a hiánya? A táborban időnként egy póni- az egyéves Szófi is- megjelenik, aki, mondanunk se kell, a gyermekek nagy kedvence.

Valamelyik nap három indiánmesét dolgoznak fel, kincskereső pályával kiegészítve. Tollaslabdázás, focizás, röplabdázás is szerepel a programkínálatban, nincs idejük tehát unatkozni a csatabárdot néha kiásó három indiántörzs (apacs, kajova és komancs) tagjainak, akiknek külön zászlója, vadászterülete és törzsfőnöki sátra van. Ha élne, valószínűleg még Karl Mayt is megihletnék az itt átélt kalandok, talán csak egyvalaki hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen az összkép: Old Shatterhand, Winettou fehér bőrű barátja és vértestvére...

Ciucur Losonczi Antonius