ERDON Helyi hírek

2016.10.18. 13:52

Emlékhelyet avattak Marossy Annának

Kedd délben az Aqua Crisius Sporthorgász Egyesület szervezésében a püspökfürdői Pece-rezervátumban emlékművet és -táblát avattak az éppen egy éve elhunyt Marossy Anna botanikus tiszteletére.

Kedd délben az Aqua Crisius Sporthorgász Egyesület szervezésében a püspökfürdői Pece-rezervátumban emlékművet és -táblát avattak az éppen egy éve elhunyt Marossy Anna botanikus tiszteletére.

Sokan vettek részt kedden az avatóünnepségen, jeléül annak, hogy mennyien szerették és tisztelték az éppen egy esztendeje, 2015. október 18-án elhunyt Marossy Anna botanikust.

Rövid beszédében Andrei Togor projektmenedzser is azt idézte fel, mennyire megrendült egy évvel ezelőtt, amikor értesült a közmegbecsülésnek örvendő neves környezetvédő haláláról. Azt mondta: úgy gondolja, nem csupán ő, hanem vele egyetemben sok váradi, illetve Bihar megyei természetszerető ember érezte kötelességének azt, hogy valamilyen módon méltó emléket állítsanak neki, és ne feledkezzenek meg róla. A véletlen aztán úgy hozta, hogy sikerrel pályáztak meg egy kisebb értékű- 28 ezer lejes-, a Partnerségért Alapítvány és a MOL Románia által finanszírozott projektet, melybe belefoglalták a most leleplezett emlékművet és -táblát.

A márványból készült alkotás Dan Daniel képzőművész munkáját dicséri, aki Marossy Annához hasonlóan szintén a Belényesi-medencéből származik, és egy stilizált hévízi tündérrózsát ábrázol. A támogatás elnyerése után a Természetvédelmi Világalappal (WWF) közösen megszerezték a Natura 2000 összefüggő európai ökológiai hálózat részét képező Pece-rezervátum kezelési jogát is.

A szakember fontosnak tartotta megjegyezni: sajnos a tóban látható nagyobb mennyiségű állóvíz nem termálvíz, hanem Betfia völgyéből került oda. A három bennszülött faj- a hévízi tündérrózsa, a bordás homorcsa (csiga) és a piros szemű kele (hal)- momentán ugyanis már nem él a tóban. Lépéseket tesznek a visszatelepítésük érdekében, de egyelőre bonyolultabb feladat ennek a kivitelezése, mint amilyennek első benyomásra tűnt. A hévízi tündérrózsa azonban szerencsére még létezik a Pece folyása mentén, ahol a víz lassúbb, illetve akklimatizálódott az egyik félixfürdői medencében is, és szándékukban áll a halfajtát is odavinni, ennek érdekében felvették a kapcsolatot azokkal, akik jelenleg tenyésztik. Úgy tűnik viszont, hogy szomorú sors vár a csigára, mert nem sikerült úgy szaporítani „fogságban”, hogy biztosítva legyen a fennmaradása. Ugyanakkor együttműködnek a váradszentmártoni önkormányzattal, és mindenkivel, aki érdeklődést tanúsít ez irányba, például a Nagyváradi Egyetemmel, a volt kezelőkkel, és az Onisifor Ghibu Líceummal, melyet egy lelkes csapat képvisel.

Zarándokhely

Mihai Togor, az Aqua Crisius Sporthorgász Egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy az emlékmű idővel zarándokhely lesz. Hangsúlyozta: nem szabad kihunyni hagyni annak a „természetvédelmi fáklyának” a lángját, melyet Marossy Anna mindig magasan tartott a kezében. Cristian Laza szentmártoni polgármester üdvözölte a kezdeményezést, és reményét fejezte ki, hogy közösen megtalálják majd a megoldásokat a rezervátum megőrzésére és revitalizációjára, ismét látogathatóvá tételére az érdeklődők számára.

A továbbiakban többen is visszaemlékeztek Marossy Annára, Andrei Oros, az Onisifor Ghibu Líceum diákja pedig egy róla szóló dolgozatot olvasott fel.

Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!