ERDON Helyi hírek

2017.05.11. 09:43

Visszaemlékeztek az egykori diákévekre

Emlékeket pergettek és kellemesen elbeszélgettek a nagyváradi Szacsvay Imre iskolában, a Festum Varadinum keretében megszervezett Generációk találkozása című rendezvény résztvevői.

Emlékeket pergettek és kellemesen elbeszélgettek a nagyváradi Szacsvay Imre iskolában, a Festum Varadinum keretében megszervezett Generációk találkozása című rendezvény résztvevői.

A kedd délutáni rendezvényt ötödik alkalommal szervezték meg, s akárcsak tavaly, ezúttal is kihasználták a technika által nyújtott lehetőségeket, hogy az iskola jelenleg külföldön élő, egykori diákjaival is felvegyék a kapcsolatot. Pásztor Gabriella igazgató, a program szervezője köszöntötte az egybegyűlteket, és miközben felolvasta Majer Norbert Brüsszelben élő egykori diák visszaemlékezéseit arról, hogy milyen is volt a Szacsvayba járni a nyolcvanas években, már létre is jött a kapcsolat a volt diákkal, aki jelenleg versenypolitika elemzést végez Belgium fővárosában. A rendezvényen részt vevő diákok nemcsak a versenypolitika alapelveiből kaptak ízelítőt, de azt is megtudhatták, fontos a nyelvtanulás, a számítástechnikai ismeretek elsajátítása, de a történelmet is fontos komolyan venni, hiszen ez a későbbiekben alapot nyújthat ahhoz, hogy különböző kultúrákban élőkkel kommunikálni tudjanak.

Követte álmát

Később Farkas Páll Szabolcs tizenkettedikes tanuló idézte fel emlékeit. Mint kiderült, az Ady Endre iskola diákja, aki a Szacsvay iskolában végezte el a nyolc osztályt, két londoni egyetemi szakra is felvételt nyert, még nem döntötte el, melyiket is válassza.

A Barcelonában élő Szatmári Bettyvel szintén skype-on teremtődött meg a kapcsolat, mint megtudtuk, az El Camino zarándokút keretében jutott el először Spanyolországba, s jelenleg a Hewlett-Packard cég kirendeltségénél dolgozik, jól érzi ott magát, még nincs honvágya…

Dr. Benyovszki Sándor állatorvos elmondta, hogyan követte álmát, hogy állatorvos legyen. Mint elmondta, ehhez – bár sokan ezt gondolják – egyáltalán nem elegendő szeretni az állatokat, sok-sok tanulásra van szükség. Wéber Ágota Budapesten élő gyógyszerésztől megtudták, hogy nagyon jó volt a Szacsvayba járni és nagyon hiányzik neki egykori iskolája, mely főleg arra tanította meg: legyen érdeklődő, ismerje gyökereit, szeressen olvasni.

Következett Laboncz Nikolette tizenegyedik osztályos tanuló, aki nemcsak jó tanulmányi eredményeket ér el, de a sportban is jeleskedik, a Körös Sportklub vízilabda csapatának tagjaként – például 2015-ben ő lett az év legjobb női vízilabdázója. Ő is visszaemlékezett a Szacsvayban töltött iskolaévekre, kedvenc tanáraira, s arról is szólt, hogyan képzeli el életének elkövetkezendő időszakát.

A későbbiek során régi képek kivetítése következett, ezeket Erdődi Éva vallástanár, s Kovács Enikő magyartanár mutatta be. Az iskola jelenlegi és egykori diákjai közösen találgatták, hogy ki kicsoda, visszaemlékeztek arra, milyen volt, amikor még csak épült a tanintézet jelenlegi épülete.

Sebastian Hosu a bécsi élet szépségeiről és kihívásairól szólt, s arról, hogy miközben dzsessz énekesként is fellép, készül pénzügyi tanácsadói engedélye megszerzésére. Negru Andrea egykori tanítvány pedig, aki jelenleg a Művészeti Líceum magyar tanára, régi román tanárára, s az akkori, pergő órákra emlékezett vissza szívesen. Más idők jártak, a tanárok sokat kértek a diákoktól, utóbbiaknak pedig nem esett nehezükre megfelelni, hangzott el…

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!