ERDON Helyi hírek

2017.08.17. 19:34

„Nem magyar érdek a magyarok közti viszály”

A jót tenni jó. Dolgozni jó ügyekért ugyancsak jó. Ebből az is következik, hogy rossz az, ha elmulasztjuk a jó cselekedetért való munkálkodás lehetőségeit.

A jót tenni jó. Dolgozni jó ügyekért ugyancsak jó. Ebből az is következik, hogy rossz az, ha elmulasztjuk a jó cselekedetért való munkálkodás lehetőségeit.Úgy gondolom, hogy egyre többen érezzük, rossz hatásai vannak az egységben való cselekvés elszalasztott lehetőségeinek, amelyek magyar közösségünk megosztását állandósítják. Nem magyar érdek a magyarok közti viszály.

Nagyvárad városvezetése kimutatta a foga fehérjét és bepróbálkozott. Rossz magyarsággal, törvénytelen, kisebb betűkre cserélte a városháza bejáratánál a magyar feliratokat. Az újságírók és állampolgárok bejelentésére, a magyarság bizalmából közképviseleti feladatott kapott RMDSZ önkormányzati képviselet, annak rendje és módja szerint, július 31-én egy perirat első lépését iktatta a polgármesteri hivatalban. Erről a sajtó azonnal be is számolt. Magyar szövetségünk békéltető eljárásban kérte a hibák kijavítását, illetve olyan új táblák kihelyezését, amelyek a törvény előírásainak megfelelnek (a magyar nyelvű felirat betűméretei, karakterei feleljenek meg a román nyelvű feliratban használtakénak).

A nyilvánosság és beadványunk békéltető eljárása módot adott a városházi illetékesek és az RMDSZ-es tanácsosok közötti álláspont-egyeztetésre, és arra, hogy megszövegezésre kerüljön az új tábla szövege és elkészüljön annak makettje. A legújabban kihelyezett tábláknál javaslataink többségét beépítették, és bár még lenne mit javítani, a legfőbb követelményeknek megfelelnek, már nincs kisebb betűvel írva a magyar megnevezés és a helyesírási hibák is javaslatunkra ki lettek javítva – erről az e-mailen zajlott egyeztetésről nyilván bizonyítékaink is vannak.

A közösség és képviselet közös és határozott fellépése eredményesnek bizonyult, hisz Nagyboldogasszony ünnepére a városvezetés jónak látta a hibás, helytelen és a törvénynek nem megfelelő táblákat lecserélni.

Azt gondoljuk, jó lehetőség lett volna ez az ügy, hogy az RMDSZ és a közösségi jelzések mellé a Néppárt képviselői is csatlakozzanak. Együtt munkálkodhattunk volna.

Ehelyett mit tapasztalunk, a Csomortányi-féle párt nyilatkozatot bocsájt ki egy olyan ügyben, melyben az első hivatalos lépést és magát a békéltető eljárást is bizonyítottan az RMDSZ önkormányzati képviselői fogalmazták, iktatták, sőt a hivatal alkalmazottai velük egyeztetve véglegesítették a feliratokat.

Sikerült. Miért? Azért, mert beadványunk igaz volt, törvényességet védett és erőt, elszántságot mutatott. Most, amikor az országos Néppárt vezetői Kelemen Hunor mögé állnak, érthetetlen, hogy a Csomortányi-féle néppártvezetés miért próbálja újból megbontani a magyar egységet.

Közös vállalás

Nekünk volt és van más ajánlatunk, lépjünk fel közösen, legyen akcióegység. Erről egyeztek meg Tusványoson Porcsalmi Bálint és Toró Tibor országos ügyvezetők is. Legyen közös vállalás, közös munka, és akkor az eredmény is közösen mutatható fel. A vállalás és a felmutatás között azonban ott a munka, azt is kell vállalni, nemcsak a kommunikálást, a sajtónyilatkozatot.

A konkrét városházi magyar feliratok ügyében, hála Istennek, szinte minden a nyilvánosság előtt zajlott. A sajtó szinte mindenről írt, világos mindenkinek: a törvénytelen városházi felirat ügyében az RMDSZ hivatalos lépéseket tett és az ügy megoldódott.

Tudjuk, hogy mi történik azokkal, akik idegen tollakkal ékeskednek és azt is, hogy a sánta kutyát már rég utolérték. Ez a sok csúsztatás, mellébeszélés már nem újdonság senkinek, mégis arra kérnénk a Csomortányi-párt jeles képviselőit, legközelebb csatlakozzanak hozzánk, lehet, hogy közösen még ennél is nagyobb erőt tudunk felmutatni.

Az eredményeket pedig nagyváradi magyarságként lehet majd felmutatni, hiszen ez az a közösség, amelyért dolgozunk.

Tisztelettel, ifj. Ritli László, az RMDSZ Nagyvárad városi szervezetének megbízott elnöke

2017. augusztus 16., Nagyvárad

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!