ERDON Helyi hírek

2017.11.06. 10:49

Több százan tüntettek a „vörös pestis” ellen

Újabb tüntetést szerveztek az igazságügyi törvényeket módosító tervezet ellen az ország nagyvárosaiban, köztük Nagyváradon is.

Újabb tüntetést szerveztek az igazságügyi törvényeket módosító tervezet ellen az ország nagyvárosaiban, köztük Nagyváradon is.

A tüntetésre való felhívást a Facebookon népszerűsítették, Nagyváradon az Oradea Civică egyesület szervezte meg a Nem akarunk tolvaj nemzet lenni mottójú tiltakozást. A mostani tüntetés annak a tiltakozáshullámnak a folytatása, melyet még idén februárban kezdtek el, több szlogenben ez meg is jelenik ,,Most befejezzük azt, amit februárban elkezdtünk!”. A nagyváradi tüntetők a Szent László téren gyülekeztek november 5-én, este 7 óra körül, akkor még csak 200-300 személy volt jelen. Többen román zászlót lengettek és feliratos táblákkal demonstráltak: ,,Le a PSD kormánnyal!”, ,,Mi adózunk, ti loptok”, ,,Dragnea ne felejtsd el, Románia nem a tiéd ”, ,,PSD-a vörös pestis”. A tüntetők Liviu Dragnea és Mihai Tudose lemondását követelték. A tüntetés egyik szervezője, Sebastian Duma a demonstrálók felé fordulva beszélt arról, hogy a mostani helyzet sokkal súlyosabb, mint februárban volt, a törvénycsomag elfogadása katasztrófális következményekkel járna.

[embed]]

Körülbelül este 8 óra körül a tüntetők megindultak, a felvonulás nem volt tervezett, de a csendőrség helyben engedélyezte. A mozgalomban résztvevők a Kapucinus utca felé vették az irányt, majd a Nagyvásártéren visszafordulva a Szent László tér felé haladtak a Kossuth utcán, útközben megálltak a PSD megyei székhelyénél is, ahol kórusban kiabálták, hogy ,,PSD-a vörös pestis” és ,,Tolvajok”. A tömegből kihallatszottak olyan mondatok is, mint ,,Vigyázzanak a zsebeikre, a PSD-nél vagyunk!”. A Szent László téren még egy ideig tüntettek, estére körülbelül 1000 személy gyűlt össze, a tömeg 9 óra körül kezdett oszlani.

Később, az Oradea Civică Facebook-oldalon köszönték meg a szervezők a nagyváradi és Bihar megyei demonstrálóknak, hogy kimentek az utcára, a szervezők megüzenték a lakosságnak, hogy ha a PSD-ALDE nem vonja vissza a törvénymódosító tervezetet, újabb tüntetésre kerülhet sor. A tüntetés során nem volt incidens, folyamatosan felügyelte a demonstrációt a rendőrség és a csendőrség.

Törő Enikő

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!