ERDON Helyi hírek

2018.06.11. 10:55

Vállalkozásfejlesztési program

Múlt héten csütörtökön ismertették a CRITBIZ vállalkozásfejlesztési program részleteit, mely több mint 11 millió lejes támogatásban részesül. Minderről Gönczi József és Constantin Badea számolt be a sajtónak.

Múlt héten csütörtökön ismertették a CRITBIZ vállalkozásfejlesztési program részleteit, mely több mint 11 millió lejes támogatásban részesül. Minderről Gönczi József és Constantin Badea számolt be a sajtónak.

A CRITBIZ vállalkozásfejlesztési programot ismertették csütörtökön, először a sajtó képviselői számára tartottak bemutatót, később pedig az érdeklődők számára is. A sajtótájékoztatón Gönczi József, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) alelnöke és Constantin Badea, a Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara igazgatója beszélt a programról. Elmondták, hogy fontosnak tartják az előkészítést és a megfelelő képzéseket is, valamint az egész program során az egyszerűségre törekedtek. Gönczi József kiemelte, hogy a partnerek egy szakmai hálózatot is szeretnének kiépíteni azáltal, hogy két területre szorítkoztak: kreatív iparágak és IT szektorokra. Constantin Badea leginkább a szakmai gyakorlatokról beszélt, már elkezdték a partnerek beszervezését, hogy megfelelő képzést, gyakorlati helyet tudjanak biztosítani.

Vállalkozók képzése

Ezt követően a klubban megjelentek számára Farkas András, a kolozsvári PONT Csoport társalapítója és Sebők Tímea, a CRITBIZ community menedzsere szolgált részletekkel. Többek közt elhangzott: a CRITBIZ vállakozásfejlesztési programot az Európai Szociális Alap támogatja a Humán Tőke Operatív Program (POCU) 2014-2020 keretében. Az Északnyugat-romániai fejlesztési régióban (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szilágy és Szatmár megyék) élő, ugyanitt vállalkozást alapítani kívánókhoz szóló program. A célcsoportba mindenki beletartozik, akinek az északnyugati régióba szól az állandó vagy ideiglenes lakcíme, 18-64 éves (kivéve a NEET – Nem foglalkoztatott és sem oktatásban, sem képzésben nem részesülő, 18 és 24 év közötti fiatalok) és a régióban, városi környezetben szeretne vállalkozást alapítani a kreatív iparágak vagy az IT szektorban. A program 400 potenciális vállalkozó képzését vállalja, akik közül legalább 300-an üzleti tervet nyújtanak be, egy kétfordulós pitching során pedig kiválasztott 48 üzleti terv legfeljebb 40 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást nyer.

A projekt időtartama három év, ebből az első év a célcsoport bevonzását, a képzéseket és a 48 nyertes üzleti terv kiválasztását tartalmazza. Emellett a nyertes vállalkozójelöltek szakmai gyakorlaton vesznek részt szakirányú cégeknél (a gyakorlat viszont nem a szakmára, hanem a vállalkozás mikéntjének gyakorlati aspektusaira fókuszál). A cégek konkrét megalapítására 2019 első felében kerül sor, a ROVE és a partnerek pedig ezután is szakmai segítséget nyújtanak és monitorozást végeznek a megalapított vállalkozások működésének segítéséhez. A célcsoport kiválasztásában többféle szempontot tartanak szem előtt: a képzésen résztvevők legalább 30%-a nő lesz, legalább 10%-a pedig 25 év alatti. A nyertes üzleti tervekből 24 az IT, 24 pedig a kreatív iparágak területén jön létre.

Képzések

A CRITBIZ lebonyolítói nagyon fontosnak tartják az előkészítést, a képzéseket is, ugyanakkor egy olyan ökoszisztéma létrehozását tartják fontos céljuknak, amelyben a vállalkozási kedv ezen a programon kívül is fellendülhet. 32 tanfolyamra kerül sor a programban, megyénként legalább kettő, a többi pedig igény szerint. A képzéseket hat tréner vezeti, aki mind képzés, mind vállalkozások terén több éves tapasztalattal rendelkezik. Egy tanfolyam negyven órás és két szakaszból áll: az első, háromnapos képzés egy hétvégén zajlik, a másodikat pedig a résztvevők igényeihez igazodva, hétköznapokon szervezik meg. A tanfolyamon a következőket sajátítják el a résztvevők: vállalkozói szellem, adózási rendszer, mit jelent egy kereskedelmi szerződés, banki folyamatok, üzleti terv, marketingterv. A tanfolyam végén a résztvevők vizsgát tesznek, amely egy tesztből és az üzleti terv bemutatásából áll.

Ciucur Losonczi Antonius

Törő Enikő

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!