ERDON Helyi sport hírek

2010.07.29. 15:52

Összevonják a sport– és ifjúsági igazgatóságokat

<p>Értesülések szerint már augusztusban összevonják a sport–, illetve ifjúsági igazgatóságokat. Következik a személyzet létszámcsökkentése.</p>

A kormány szerdai ülésén döntés született, hogy nyolc év után ismét összevonják a megyei sport–, illetve az ifjúsági igazgatóságokat. Ez a két intézmény 2002–ig is egy igazgatóságként működött. „A kormányhatározatban alig van konkrét dolog, az új igazgatóság működésére vonatkozóan – mondta lapunknak Simon Sándor, a Szatmár Megyei Sportigazgatóság (DSJ) referense, aki tizenhárom éve dolgozik ebben az intézményben. – Amikor ide kerültem, akkor volt egy főigazgató, illetve egy–egy aligazgató a sport, illetve ifjúsági részlegen. Én azt láttam, hogy akkor a sport fele annyi pénzből gazdálkodót, mint az ifjúsági részleg, bár nekik tized annyi akciójuk nem volt, mint nekünk, a sportnál” – tette hozzá Simon utalva ezáltal arra, hogy külön intézményként hatékonyabb volt DSJ.

Kovács Máté, a Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság igazgató–helyettese arról értesült, hogy versenyvizsgát írnak majd ki a posztok elfoglalására. „Egyelőre csak annyit tudunk, hogy összevonják a két igazgatóságot. Szó volt róla, hogy még augusztus végéig gyakorlatba ültetik a kormányhatározatot” – mondta lapunknak Kovács Máté, aki úgy tudja, egy vezetője lesz az megyei ifjúsági és sportigazgatóságoknak, tehát nem térnek vissza a 2002–ig használt személyzeti szerkezetfelépítéshez.
Jelenleg a sportigazgatóságot Marcel Tarţa vezeti, míg az ifjúsági igazgatóság élén Florin Gal áll.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!