2011.07.18. 17:50
Taroltak a szatmári kartingozók
Hétfőn ünnepelte 49. születésnapját Takács György, a Szatmárnémeti Gyermekpalota karting szakosztályának vezetője, de tanítványai már az elmúlt hétvégén „megajándékozták” remek bajnoki szereplésekkel.
A Román Autósport Szövetség (FRAS) által rendezett bajnokság 4. fordulójában, Bukarestben a 7 éves Marco Bota megnyerte a pufo kategória versenyét – ezzel átvette a vezetést a bajnoki összetett táblázatban –, míg az 5 éves Mihai Temian a kid kart kategóriában bronzérmet szerzett. Utóbbinak egyébként szerencsétlenül indult a futama, ugyanis a rajtot követően lefulladt a motorja, de idejében sikerült visszaindítani a versenygépét és hat pilótát megelőzve harmadikként intették le.
A fővárosi futammal egy időben a Román Autóklub (ACR) Bákóban rendezte meg bajnokságának a 3. fordulóját, ahol a mini kategóriában a Szatmárnémeti Go Kart Team pilótája, Vajda „Kisbajnok” Andrei a harmadik helyen zárt, ezzel megőrizve a harmadik pozícióját az összetettben is. A pufo kategóriában Mátyás Dávid ugyan a negyedik helyen futott be, de összetettben őrzi első helyét.