ERDON Országos hírek

2008.05.20. 15:03

Van és lesz gyógyszer Romániában

<p>Noha egyes gyógyszerforgalmazók és a bukaresti sajtó szerint a gyógyszerimport befagyasztása fenyeget, Eugen Nicolaescu szerint ilyen veszély nem áll fenn.</p>

Eugen Nicolaescu Nagyváradon bejelentette azt, amit lapunk hétfői lapszámában már közöltünk, vagyis hogy az Egészségügyminisztérium honlapján már rajta van a három részre osztott kompenzációs gyógyszerlista. Az első, ún. A listán az eddigi 119 helyett 158 gyógyászati aktív anyag szerepel, a B. lista pedig 206 aktív anyagot sorol fel. A C. lista három allistára oszlik és ezek keretében is a legtöbb betegségtípus esetében bővült a kompenzált szerek lajstroma. A lista harminc napig lesz kifüggesztve a minisztérium honlapján, majd közvitát szerveznek róla és utána véglegesítik azt. Ugyanebben az időszakban kidolgozták a 150 térítésmentes gyógyászati alapszolgáltatások csomagját is, ami azért is fontos, mert enélkül a magánbiztosítók nem tudnák kidolgozni saját terveiket, mondta a miniszter. Erről is közvitát tartanak, a miniszter  bízik abban, hogy július 1-től már érvénybe is lép a csomag.

Lesz gyógyszer

Nicolaescu miniszter az újságíróknak elmondta, hogy egyes hazai gyógyszerforgalmazók azzal fenyegették, hogy nem hoznak be az országba egy sor orvosságot, ha a minisztérium nem engedélyezi ezek árának emelését. Ezt az esetet a központi sajtó úgy interpretálta, hogy gyógyszerhiány fenyegeti Romániát. Nicolaescu a helyi sajtó becsületességére apellálva kérte az újságírókat, hogy tudatosítsák a lakosságban: ilyen veszély nem fenyeget több okból sem. Egyrészt mert a "zsaroló" forgalmazókkal folytatott megbeszélés után más gyógyszerforgalmazók azonnal jelezték, hogy ők szívesen importálják a szükséges termékeket. Nicolaescu emlékeztett továbbá arra, hogy a minisztérium egyedüli tulajdonosa az Unifarm vállalatnak, mely korlátozott keretek között gyógyszerimporttal is foglalkozik és amennyiben a magánforgalmazók nem fognak orvosságokat importálni, akkor azt megteszi az Unifarm -  jelentette be Nicolaescu.

Pap István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!