2008.10.22. 12:43
Magyarellenes ortodox szobra Gyulán?
<p>A keddi magyar-román közös kormányülésen, Szegeden a román kulturális és vallásügyi miniszter megerősítette, hogy szeretnék, ha Magyarországon szobrot állítanának Andrei Saguna ortodox metropolitának - közölte gyulai sajtótájékoztatóján Perjés Klára, a város polgármestere szerdán.</p>
A polgármester hozzátette: a felvetésre nem volt magyar válasz Szegeden.
A metropolita szobrának alapkőletételére az elmúlt hét vasárnapján került volna sor Gyulán, a román ortodox katedrálishoz tartozó területen, ám időközben az ortodox püspökség és a román főkonzulátus jelezte a polgármesternek, hogy elhalasztják az ünnepélyes aktust.
Az ortodox püspök szobrának felállítása ellen korábban egy gyulai önkormányzati képviselő tiltakozott; nem szerencsés olyan történelmi személyiségnek szobrot állítani, aki tevékenysége során következetesen a magyar érdekek ellen cselekedett - mondta.
Perjési Klára információi szerint a román fél arra is hivatkozik, hogy az UNESCO szerint Andrei Saguna a XIX. század második felében egyházszervezőként és politikusként is kiemelkedőt alkotott, ráadásul idén ünneplik Romániában a püspök születésének 200. évfordulóját.
A gyulai polgármester leszögezte: a szobor a püspökség területén állna, így a városnak semmilyen engedélyezési feladata nincs ezzel kapcsolatban. Mindazonáltal már tárgyalt a helyi román kisebbségi önkormányzattal és a városi önkormányzat képviselőivel is a kérdésről, ám a szobor létesítésével kapcsoltban megosztott a testület.
Perjési Klára emlékeztetett arra, hogy 1867-ben megtörtént a kiegyezés a magyarok és az osztrákok között, sőt ezután magyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet. Hozzátette: Gyula többnemzetiségű város, ahol mindig békében éltek egymással a nemzetiségek.
Számtalan vendég érkezik a városba Romániából, ezért a polgármester azt szeretné, hogy valamilyen megegyezésre jussanak a vitázó felek, hiszen fontos a város számára a külföldi turisták, közöttük a románok jelenléte is.