In memoriam…

Az egyik román hírcsatornán egy rövid szalagcím: „Abu-Dabi-ban meggyilkoltak egy romániai származású tanárnőt”. A Bihari Napló híre: „R. Ibolya váradi származású amerikai állampolgárt valószínűleg egy burkába öltözött, még ismeretlen személy ölte meg”.

Másnap könnyes szemmel érkezik kolléganőm, az áldozat volt osztálytársa, aki megdöbbenve közli, hogy Ibit meggyilkolták. És abban a pillanatban a romániai származású tanárnő, a váradi származású állampolgár, R. Ibolya, akit a messzi Abu-Dabi-ban meggyilkolt a dzsihád, már nem egy ismeretlen számunkra. Ő abban a pillanatban Ryan Ibolyává válik, aki legutóbbi könyvünk anyagához is hozzájárult magyarországi, ausztriai és amerikai tapasztalataival, ő már az Érsemjénből induló Balazsi Ibolya tanítónő.

Harminc év távlatából igyekszem felidézni csillogó szemeit, szőke fürtjeit, a rá jellemző huncut mosolyt, amikor a váradi tanítóképző végzős diákjaként érkezett osztályomba pedagógiai gyakorlatra. Imádta választott pályáját, imádta a gyerekeket. Diákként is szívvel-lélekkel dolgozott. Néhány évig még hallottam róla, hogy Magyarországon, majd Ausztriában él és dolgozik, aztán az Egyesült Államokba került. Soha nem hittem volna, hogy a legközelebbi hír, amit felőle kapok, az a halála híre lesz. Sokan, túlságosan sokan távoznak közülünk, túl korán és túl váratlanul. Az ember elfogadja, hogy vannak gyógyíthatatlan betegségek, vannak elkerülhető, vagy elkerülhetetlen balesetek… De mit ártott az Iszlámnak, a prófétájuknak a mi csillagszemű Ibolyánk? Miért kell azok ellen fordulniuk, akik gyerekeket nevelni-tanítani érkeztek hozzájuk? Értelmetlen! Olvasom az utolsó találkozásunkkor emlékként átadott kicsengetési lap mottóját: „Mint magadat, úgy munkáld a világot, / Tedd teljessé, mi csak tökéletes. / Tetteidben túl kell élned halálod, / megszületni másként nem érdemes.”

Isten veled, Ibolya! Nyugodj békében! Emlékeinkben örökkön-örökké élsz!

Volt osztálytársaid, tanáraid és pedagógus társaid

2014. decembere