2016.07.10. 15:06
Végzősök rangsora
A tanügyminisztérium közzétette a honalapján (admitere.edu.ro) a nyolcadik osztályt végzettek rangsorát, illetve azt is feltüntette, hogy csökkenő sorrendben milyen átlagjegyeket kaptak a diákok a különböző Bihar megyei tanintézetekből is.

Erre azért volt szükség, mert az állami középiskolákba nem hirdetnek felvételit, így a beiratkozásnál egy átlagot számolnak, melynek 75 százalékát az országos felmérő vizsgán kapott átlagjegy adja, 25 százalékát pedig az V–VIII. osztályok tanulmányi átlaga. Az említett kimutatás első oszlopában ezért az ily módon kiszámolt, úgymond felvételi átlagjegy szerepel.
Minél több opciót
Július 8–12. között a végzősöknek és a szüleiknek meg kell jelölniük az opcióikat a beiratkozási űrlapon, a szaktárca azt javasolja, hogy minél több választási lehetőséget írjanak be. A formanyomtatványokat július 9–13. között hagyják jóvá. A számítógépes elosztásra július 19-ét jelölték meg dátumként azon nyolcadikot végzettek számára, akik a 2016–2017-es tanév kezdetéig nem töltik be a 18. életévüket. A beiratkozási dossziékat július 21–29. között kell letenni azon iskolákba, ahova a gyerekek szét lettek osztva. Akik kimaradnak ebből a körből, mert kevés opcióval éltek, vagy nem vettek részt ezen, azokat július 28-án „szétosztják”.
Ciucur Losonczi Antonius