2007.10.18. 18:17
Csinálják a fesztivált
<p>Köztelevíziónknak – szerinte – egyetlen esélye van versenyben maradni a kereskedelmi adókkal: a könnyűzene. S van is benne valami… <STRONG>Boda István jegyzete</STRONG></p>
Hiszen a Mónika-féle dilettáns pszichologizálás, a Balázs vezette szexuálhigiéné, eleve magához rántja a „korosztályi” érdeklődést, arról a sunyi nyomulásról nem is beszélve, amely a „nagy pénz” lehetőségét kínálja fel a másik nemzedéknek. Merthogy 800 000 – nyolcszázezer – forintért egy olyan szót kínálnak fel megfejtésre, mint a „nászút”, s ebből eleve megadják a nyomravezetői három betűt, majd a folyton bakizó nőnemű lelkesedés azt is a szájába rágja a nézőnek, hogy arról az eseményről van szó, amely a házasságkötés után szokott bekövetkezni. Aztán a huszonötödik órában kegyeskednek valakit szerencsében részesíteni, hogy kifehérítsék a nagy átverés sötét színjátékát. Szóval az ilyen egyenlőtlen – majdnem azt írtam, tisztességtelen – versenyben a magyar egynek valóban csak a könnyűzene marad, ha populárisan gondolkodik. Vagyis „csinálniuk kell a fesztivált”, hogy a nézettségi piacból egy kis szelet nekik is maradjon. S még ehhez is „showmanek” kellenek, akik eladják és tálalják a portékát.
Nos, Korda György és Harsányi Levente lennének azok a kiválasztottak, akik péntek esténként egy kis mulatozásra invitálnak bennünket, s az egykorvolt nagy slágerek tündérhangja mellett édesítik a nosztalgiánkat. Persze a szerepük több, mint műsorközlés. Egy kicsit játszaniuk, évődniük, kötekedniük is kell egymással, s ugye ez mindjárt meghittebbé teszi az egészet. S közben derülhetünk azon is, hogy a nemzedéki távolság milyen utat tesz meg oda-vissza egymás ugratására. A Levente gyerek, igaz, otthonosabb ebben a párbajban, olykor egy-egy alamuszi kardvágással karcolja a nagy pályatárs érzékenységét, ám a klasszikus emelkedettség kellő iróniával kísérli az ellentámadást. És ott van Balázs Klári is. Afféle se nem oszt, se nem szoroz alapon általa szebb lesz az emlékezet.
Némi vigasz: mióta Déry Tibor megírta a maga képzelt riportját egy amerikai popfesztiválról, a műfaj esztétikai értelemben is komolyan vehető…
http://tv.haon.hu
Részletes tévéműsor a HAON-on