Bevérzett a hangszála

2020.06.09. 15:18

Több hónap némaságra ítélték az orvosok Varga Miklóst

Az egyik fellépése után szinte teljesen elment a hangja.

Varga Miklós István szerepében Szörényi Levente - Bródy János István, a király című rockoperája ünnepi koncertváltozatának előadásán a Papp László Budapest Sportarénában a nemzeti összetartozás napján, 2019. június 4-én.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Varga Miklós túlvállalta magát, végül egy fellépés után szinte teljesen elment a hangja írja a Ripost.

„...Néha napi két fellépésem is volt, egy 30-40 perces és egy másfél órás, aminek aztán meglett a következménye” – kezdte a lapnak Varga Miklós.

Az egyik előadás után berekedt, érezte, hogy elfáradtak a hangszálai. Singer-oilt kezdett használni, ezt magyarul énekes olajnak ismerik a szakmában. Különleges gyógynövényekből készítik és valóban nagyon hasznos, de az ő esetében már kevésnek bizonyult.

„Az lett a vége, hogy egy tavaly év végi koncerten már jeleznem kellett a közönségnek, hogy van némi probléma a hangommal, így előre elnézést kértem, ha esetleg nem lenne 100 százalékos az előadásom. Szerencsére mégis nagy siker volt, a ráadás utáni ráadásszámot azonban már nem kellett volna elénekelnem. Az utolsó kitartott magas hangot már nem sikerült kiénekelnem, és azonnal éreztem, hogy baj van. Akkor vérzett be a hangszálam, és a beszédhangom is teljesen megváltozott” – emlékezett vissza a művész, aki nem sokkal az előadás után egyenesen a kórházba sietett.

Egy szondát vezettek le a gégéjéhez és megállapították, hogy a jobb oldali hangszála bevérzett.

„...Az orvos teljes szilenciumot rendelt el, de még azt is megtiltotta, hogy suttogjak. Amikor kiderült, hogy a teljes gyógyulásig akár hónapok is eltelhetnek, kétségbeestem” – árulta el Varga Miklós a Ripostnak.

Épp akkor ment el a hangja, amikor stúdióba kellett volna vonulnia.

„Szörnyű volt, mert pont egy nappal az orvosi diagnózis után kellett volna felénekelnem a legújabb számokat, március 15-re kész akartam lenni az új albummal, hogy megjelenhessen a 100 éves Trianoni békediktátum megemlékezésre. (...) A tervezett novemberi kezdés helyett végül csak március elején mehettem be először ismét a stúdióba, de egy hét alatt sikerült felénekelnem az összes dalt. (...) Ekkor azonban a koronavírus csapott le ránk, így emiatt a további munkálatok elhúzódtak. Ez a személyes drámám, hogy nem a karantén ideje alatt történt a hangszálprobléma is, mert akkor be tudtam volna időben fejezni az albumot. Így viszont még vannak teendőink, de augusztusban mindenképp kijövünk vele” – árulta el az énekes, akit megviselt ez a néhány hónap, de sokat tanult az esetből és levonta a megfelelő következtetéseket.

Borítókép: Varga Miklós István szerepében Szörényi Levente – Bródy János István, a király című rockoperája ünnepi koncertváltozatának előadásán a Papp László Budapest Sportarénában a nemzeti összetartozás napján, 2019. június 4-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!