új album

2020.09.12. 23:31

Varga Miklós: a stúdióban nem apa vagyok

A dalok nem a nemzeti sérelmeinkről szólnak, ellenkezőleg, a Trianon által kiváltott, magyar csodaként is emlegetett újjászületésről.

Budapest, 2020. janur 8. Varga Mikls nekes, sznmvsz, rockzensz a Hogy volt?! cm tv-msor felvteln, az MTVA Kunigunda utcai gyrtbzisnak SZOP stdijban. A msorban a meghvott vendgek Szigeti Ferenc zensz, gitros, zenei producer, a Karthago rockegyttes alaptja, vezetje, valamint a Proton s a Zebra lemezkiadk, majd a Polygram magyarorszgi kpviseletnek vezetje plyjnak jelentsebb llomsait eleventik fel. MTVA Fot: Zih Zsolt

Forrás: MTVA

Fotó: Zih Zsolt

A legújabb albumán egy dalt közösen énekelt fel a lányával és a fiával, ám az énekes a Ripostnak elárulta, ez csakis a gyerekei tehetségének volt köszönhető.

Idén van a magyarság számára tragikus trianoni békediktátum 100. évfordulója, június 4-e egyben a nemzeti összetartozás napja is volt. A karantén miatt kicsit megkésve ugyan, de ebben a témakörben jelenik meg hamarosan Varga Miklós, Ébredés – Száz év magány után – című CD kiadványa.

Az énekes a ripost-nak elmondta, a dalok nem a nemzeti sérelmeinkről szólnak, ellenkezőleg, a Trianon által kiváltott, magyar csodaként is emlegetett újjászületésről, arról az élni akarásról, az akaraterő csodájáról, amit a magyar nemzet tett a Trianont követő évtizedekben és tesz napjainkban is.

Ez az album több szempontból is különleges Varga Miklós számára. Az egyik ilyen, hogy a kiadványban szereplő 10 rock dalból az egyiket két gyermekével énekelte fel.

Varga Vivien és Varga Szabolcs, „A lánc” című dalban énekelnek együtt édesapjukkal, aki nem kímélte őket, keménykezű volt a stúdiómunkálatok alatt.

„A lánc című dal az emberiség láncolatáról szól, ami, ha megszakad, mi magunk pusztulunk el. Ez a lánc apáról fiúra és lányára szál, így nem volt kérdés, hogy a két, nagyon tehetséges gyermekemmel szeretném felénekelni” – kezdte Varga Miklós, aki nem keveri össze a munkát az apa szereppel, ha kell, szárazon kimondja a véleményét.

„Egyértelmű volt, hogy a dal mondanivalója miatt is együtt énekeljük fel, de megmondom őszintén, ha nem lenne mind a két gyermekem átlagon felül tehetséges, nem engedtem volna, hogy szerepeljenek az albumon. Ha munkáról van szó, szakemberként viselkedem. A stúdióban szakszavakat használunk és kendőzetlenül elmondom a véleményem. Szabolcs egy ilyen alkalommal megbántódott kicsit, de csak évekkel később mondta el nekem.

Mint embert bántotta a dolog, ám elismerte, hogy szakmailag nagyon sokat jelentett neki. Vivien is csak 19 éves, de azt kell mondjam, szakmailag teljesen készen vannak mind a ketten” – mondta büszkén Varga Miklós, aki hamarosan a nagyközönségnek is megmutatja az új albuma dalait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!