2022.10.19. 10:19
Meglepő lesifotó készült Berki Krisztián édesanyjáról
Hosszú ideje tart a viszály a fiatal özvegy és az anyósa között, Berki Krisztián halála éket vert közéjük. Ám mindig van remény a rokoni kapcsolatok helyrehozására. Ennek első jele lehet, hogy Mazsi lehetővé tette, hogy Julika láthassa az unokáját.
Forrás: TV2
Májusban történt a tragédia, de azóta sem csillapodnak a kedélyek.
Berki Krisztián hirtelen halála elemi erővel csapott le a családra; az özvegyet, Mazsit különösen megviselték a drámai események. Természetesen Krisztián édesanyja sem tudott még felocsúdni a gyászból, hiszen akkor kellett elveszítenie a fiát, amikor épphogy visszakapta. A két asszony magára maradt, és bár kezdetben úgy tűnt, hogy egymás támaszai lehetnek, utóbb kiderült, hogy megromlott a viszonyuk.
De mi történhetett? Hiszen annak idején Mazsi sokat tett azért, hogy Krisztián és az édesanyja újra közel kerüljenek egymáshoz, többet találkozzanak. Ismerőseik szerint az egyik ok vélhetően az, hogy sokan korainak találják, hogy Mazsinak máris új párkapcsolata van, de a rajongók közül is akadnak, akik úgy vélik, hogy a fiatal nő nem megfelelő módon gyászol, sőt azért is keményen kritizálták, hogy elvállalta a Dancing with the Starsban való táncos szereplést – írja a hot! magazin.
Julika az elmúlt időszakban azt is sérelmezte, hogy nem láthatja a legkisebb unokáját. A kívülállók számára a mostanra kialakult helyzet kétségbeejtőnek tűnhet, azonban a lap egyik szemfüles olvasóriportere a napokban lencsevégre kapta Julikát egy kisbabával a Duna-parton.
A magazin olvasója úgy látta, hogy az asszony a kisunokáját tologatta boldogan a babakocsiban, ám a hölgykoszorú további tagjait nem ismerte fel.
A fotóval kapcsolatban Julika is megszólalt, a részletekért keresse a hot! legfrissebb számát az újságárusoknál!