Reality

4 órája

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: itt össze fogják törni azokat, akiket össze kell törni

Január 27-én érkezik a képernyőkre a Magyar Honvédség és a TV2 közös sportrealityje.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség és a TV2 közös fejlesztésű sportreality műsora, A Kiképzés sajtótájékoztatóján a Bálna Honvédelmi Központban 2025. január 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Nem mindennapi sajtóesemény volt A kiképzés című sportreality bemutatója. Az érkezéskor még nem volt semmi rendkívülire utaló jel, gyülekeztek a Bálna rendezvényközpontban az emberek: politikusok, sajtómunkatársak, és végül még Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megjelent - írta a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet / Ladóczki Balázs

A műsor házigazdája, Stohl András éppen csak befejezte felvezetőbeszédét, amikor a hallgatóság váratlan dologra lett figyelmes: Gidránok érkeztek megkülönböztető jelzéssel a rendezvényközpont bejárata elé, miközben a hangszórókból katonai utasítások harsogtak.

Robbanások hallatszottak, majd pár perccel később két csapat katona rontott be a sajtótájékoztatóra, akik nem voltak szégyenlősek a megszeppent sajtómunkatársakkal, ha azok az útjukba kerültek. Mint kiderült, Stohl Andrásért jöttek, hogy kimenekítsék a Bálna területéről.

Miután sikeresen kimenekítették a műsorvezetőt, Eleky Zoltán, a Magyar Honvédség vezérkarának kiképzési csoportfőnökségének ezredese elárulta, mi történt: „nem katonai személy műveleti területről történő kimenekítését” láthattuk.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség és a TV2 közös fejlesztésű sportreality műsora, A Kiképzés sajtótájékoztatóján a Bálna Honvédelmi Központban 2025. január 9-én
Fotó: Ladóczky Balázs / Forrás: Magyar Nemzet

Miután Stohl András visszatért, megjegyezte: 

„Azt hiszem, ha egy ilyen éles helyzet előállna, akkor rátok bízhatnám az életemet."

Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédében kijelentette: azért dolgozik, hogy a Magyar Honvédség egy magas műveleti értékű, gyorsan és rugalmasan hadra fogható, XXI. századi modern high-tech felszereléssel felszerelt, pusztító erejű, nagyon komoly elrettentőerőt felmutatni képes haderő legyen, amely a magyar emberek biztonságát garantálni tudja. 

A kiképzés című műsorra kitérve megjegyezte: a céljai között nem szerepelt az, hogy producer legyen. Ugyanakkor szerinte muszáj volt megismerkedni a tömegmédia eszközeivel, hogy a széles nyilvánosság is láthassa a Magyar Honvédség fejlődését. Példaként említette a Haderő című műsort és a Sereg című sorozatot is, valamint megjegyezte:

forog ezekben a pillanatokban is egy nagyszabású kalandfilm, amiről majd csak később hallhatunk többet.

A teljes cikkért KATTINTSON. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában