Óriási károkat okoznak a kormoránok a hazai halállományban

Elképesztő méreteket öltött az elmúlt időszakban a kormoránok okozta kár a hazai élővizekben. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója szerint míg korábban szeptember végén, október elején jelentek meg az első csapatok, tavaly már augusztustól védekezni kellett a kártevő madarak ellen. „Az ősszel végig nagy erőkkel dolgoztunk azon, hogy megóvjuk a halállományt. Az idegenhonos halragadozók egy húsz-harminc hektáros halastóban pár óra alatt visszafordíthatatlan kárt tudnak okozni” – fogalmazott a Magyar Nemzet legfrissebb számában.

A madártani egyesület statisztikái alapján készült számítás szerint egy átlagos évben itthon mintegy háromezer tonna halat falnak fel a kormoránok. Ez igencsak nagy szám, miközben a teljes magyar horgászmozgalom egy évben 3500 tonna halat fog ki. Bár ez a ragadozó gyakorlatilag mindent felfal, ami az útjába kerül, előszeretettel halászik a hengeres testű és a kevésbé védekezőképes halakra. Ilyenek pél­dául a ragadozó halak, amelyek nincsenek hozzászokva, hogy őket üldözik. A legnagyobb kárt nem is az elfogyasztott mennyiség jelenti, hanem az, hogy a csapatban vadászó kormorán nagyon sok halat sebesít meg, mire a saját táplálékát megszerzi. Másrészt azzal, hogy a téli időszakban felzavarja a vizet, kikergeti vermelőhelyükről (ezek azok a mélyebb mederrészek, ahol a halak viszonylagos nyugalomban töltik a telet) a halakat, amelyek így a sekély nádasban megfáznak. „A tényleges kár tavasszal jelentkezik, amikor a halastavak gazdái legyengült, beteg állománnyal találkoznak, a halak jó része pedig a telet sem éli túl” – mutatott rá Lévai Ferenc.

A kárókatonának is nevezett madarak elleni védekezésre az Agrárminisz­térium évente több millió forint lőszertámogatást biztosít a halászati egyesületeknek. Lévai Ferenc szerint az eredmények jól láthatók, a védekezés hatásfoka az elmúlt években javult. Ugyanakkor a Dunáról és a természetes vizekről a halőrök által elzavart madarak a halastavak környékén csapnak le újra.

Mivel a ragadozó madár legnagyobb költőhelyei Európa északi részén – Svédországban, Hollandiában, Dániában és Lengyelországban – vannak, ezért a védekezésnek is európai szinten kell megvalósulnia. „Az igazán hatásos módszer az lenne, ha a fészkelőtelepeken sikerülne csökkenteni az egyre növekvő populációt. Ennek módja, hogy a tojásokat lelakkozzák vagy más módon meddővé teszik, így a madár nem érzi azt, hogy tojnia kellene, hanem addig ül az üres tojásokon, amíg nem múlik el a költési láz” – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére Lévai Ferenc. Rövid távon az jelentene könnyebbséget, ha a mostaninál is nagyobb mértékben lehetne irtani a kártevőt.

„Abban kérjük a minisztérium segítségét, hogy a hazai fészektelepek gyérítését tegyék lehetővé olyan eszközökkel, amelyek az esetlegesen ott fészkelő más állományokat nem zavarják” – emelte ki. Erre már vannak jó példák, a Tisza-tó környékén a sporthorgász-egyesületnek sikerült hatékony módszerrel csökkentenie az ott fészkelő tojóállományt. „Fontos, hogy az ökoszisztémában az egységet lássuk. Ez a faj túlszaporodott, így óriási károkat okoz nemcsak a halgazdaságoknak, hanem a természetnek is” – mutatott rá Lévai Ferenc, hozzátéve, hogy nagyon sok védett madarunk van, büszkék lehetünk például arra, hogy nálunk él az európai kócsagállomány mintegy hatvan százaléka. Az őshonos madarak alkalmazkodtak a helyi adottságokhoz, szelektíven halásznak és nem pusztítanak el mindent maguk körül.

Borítókép: illusztráció